A ruhákat rendbe raktuk, kidobáltuk vagy elajándékoztuk azokat amelyek számunkra fölöslegesek és nem nyújtanak örömet, de még nem értünk végig minden dolgon. Ott vannak a könyveink, az összekötözött gyerekrajzok, az iskolai füzetek, fotók, nem használt ajándéktárgyak, és még sorolhatnám.
Ezek selejtezésére is vannak útmutatások a KonMari módszer követői számára, én a magam részéről a ruha válogatás elvei mentén válogattam ki a könyveket is. Megfogtam egyesével, megnéztem, végig gondoltam, mit jelent számomra? El fogom valaha olvasni? Van benne útmutató számomra a későbbiekre is, örömet okoz nekem? S ha ezekre a kérdésekre megtalálod a választ akkor könnyebben fog menni ez is. Persze tudom hogy a könyvek drágák, és nehezen válik meg az ember tőle még akkor is, ha nem olvasta, nem is fogja, de úgy gondolom, ha akár egy iskolai könyvtár számára felajánljuk ezeket a köteteket, akkor máris legyűrtül a lelkiismeret furdalást, hiszen az a könyv ami számunkra valójában értéktelen, sok más ember számára nyújthat örömet, ha közkinccsé tesszük. A megmaradt könyveket sokféleképpen tárolhatjuk, rendezhetjük. Lehet téma szerint, méret szerint, a borítók színe szerint, ez már kinek kinek a saját dolga. Arra az egyre kell figyelnünk: Egy darabbal se legyen több, mint ami örömet okoz.
Most már a könyves polcainkon is rend van, most jönnek az iratok. Na az egy izgalmas dolog. Én az iratokat eleve téma szerint és időpontok szerint tárolom. Ez egy kicsit időigényes amikor elpakolja az ember, de nagyon sok időt és energiát spórolok meg ha valamit keresnem kell. Külön vannak a közüzemi számlák, amelyeket év végén mindig egy szalagos dossziéba kötöm. Külön irattartóban gyűjtöm a jótállási jegyeket, blokkokat. év végén mindig kidobom a dobozból, aminek lejárt a jótállási ideje. Csak az “aktív” számlák vannak mindig a dobozban. A biztosítási papírok, a lakás, és autó dolgaival kapcsolatos mindenféle iratok, külön külön dossziéban. De csak az alapdokumentumok. szerződések, megbízások. a többi iratot, mindig kidobálom mikor már nem érvényes, vagy ha lejár az irat megőrzési kötelezettség határideje. Ezért jó, hogy évente gyűjtöm össze ezeket, mert kidobáskor már nem kell külön válogatni, csak azt az évi iratot egy az egyben kidobom, amit már nem kell őriznem. Így nem öntenek el száz éves iratok, amire valójában nincs szükség, és könnyen megtalálom azt az iratot amire éppen szükségem van. Nem őrzök bankkivonatokat, fizetési jegyzékeket, és olyan iratot, amiről bármikor lehet másolatot kérni. Úgyhogy az új élet reményében végzett rendrakásból ezt a lépést én ki is hagyhattam. És meg kell mondanom büszke voltam magamra.
Mit csináljunk a többi “csak úgy” megtartott holmival? Bizonyára sokan ismeritek a régi falusi konyhák asztalfiókját, vagy a kredenc fiókot. Nálunk úgy hívtuk a “mindenes fiók” Volt egy varázsa az biztos. A varrótűtől kezdve egy szem dióig egy megkezdett fokhagymán át az ollóig mindenféle dolog volt benne. Én nagyon utáltam. Úgy éreztem hogy ami abban a fiókba van az minden koszos. Ami persze nem volt igaz, de nem bírtam. Százszor kipakoltam, rendet raktam benne, kis dobozkákat állítottam sorba a fiókba, és próbáltam kategorizálni a fiók tartalmát, de mindhiába. Újra és újra “mindenes fiókká” vált. Akkor megfogadtam, hogy az én házamban nem lesz mindenes fiók. Na ez így is lett, de van egy mindenes doboz, (vagyis inkább kettő), csak annyi különbséggel, hogy ebben a dobozban csak olyan holmik vannak, ami kézműveskedéshez, bütyköléshez kell. Ragasztó pisztoly, kis szeg, kis kalapács, képakasztó horog, vékony drót, egy két teamécses, és olyan apróságok, ami önállóan nem alkot külön kategóriát. Próbáltam sokszor ezt a dobozt is megszüntetni, de a gyakorlat mégiscsak az mutatta, hogy szükség van rá. Két kisebb doboz a kamra polcon, nem túl nagy hely. De arra viszont nagyon vigyázok, hogy ezt ne nője túl. Csak addig maradhatnak a dolgok a dobozban, amíg elférnek. Mikor már szorul a helyzet, akkor jön a selejtezés. Így kordában tudom tartani. Ezt csak azért meséltem el, mert úgy gondolom, hogy egy háztartásban igenis van helye a “csak úgy” megtartott dolgoknak, ha azok nem hatalmasodnak el rajtunk, és nem szánunk a létezésüknek nagyobb helyet, mint amennyire fontosak számunkra. De szerintem így van ez az emberi kapcsolatokkal is. Kinek- kinek annyi helyet adj az életedben amennyire fontosak a számodra. Így nem jöhet az létre, hogy olyan emberek uralkodnak rajtad, a gondolataidon, és befolyásolják az érzéseidet, akik valójában nem is jelentenek számotokra sokat. Lehet hogy ott sem árt időnként a “selejtezés” , a kapcsolatok újra értelmezése.
Azt gondolom, hogy velem együtt bennetek is lassan tisztul a kép a rendrakás körül. Tiszta környezet, tiszta gondolatok. És mondhatom, hogy nem a fiók mélyén lapuló használhatatlan kábel kötegek, vagy a lakás minden pontján szétszórt aprópénzek de még csak nem is a sohasem használt “KOCKAHAS” fitneszgép fog boldoggá tenni minket. Sokkal inkább a tiszta áttekinthető otthon érzése, a rendszerezett tárgyak látványa, mid ahhoz segítenek minket, hogy a fejünkben lévő gondolatok is tiszták legyenek.
De nyilván a selejtezésnek is meg vannak a maga veszélyei. Az addig rendben van, hogy a saját lakásunkból kipateroljuk őket, de ne kövessünk el olyan hibát, hogy az ezt “mégis megtartanám” cuccaitokkal elárasztjátok a szülői házat, egy emlékraktárt csinálva belőle. Ez nagy hiba! Ha szükséged van rá tartsd meg, ha nem dobd ki! Nem hozhatod a szüleidet olyan helyzetbe, hogy kerülgessék a te lomjaidat, amit te már nem akarsz kerülgetni. Az az Ő otthonuk, és olyan holmikkal kell hogy körülvegyék magukat, ami nekik örömet okoz. Körülbelül ez a helyzet az elajándékozással is. Ajándékozz, de ne tukmálj! S főleg ne mondd meg, hogy másik miért szeresse azt a tárgyat ami számodra már nem értékes. A legjobb ha úgy adod oda: “akkor fogadd el, ha annyira tetszik hogy fizetnél is érte!” Mert ellenkező esetben a lom nem szűnik meg, csak egy mások otthonba vándorol át, és ott okozza azt a káoszt, amivel te is csak kemény munka árán tudsz megszabadulni.
S még az sem kizárt, hogy a tökéletes végeredményhez a selejtezési folyamatot még párszor meg kell ismételni. Ne aggódj emiatt! Végül úgyis csak azok a dolgok maradnak, amik igazán örömet okoznak. Akkor meg nincs miért aggódni.
És vissza a megmaradt holmik tárolására. Próbáljunk mindig az ésszerűségre támaszkodni, és az átláthatóságra. a szekrényeken belül is dobozolhatunk, kupacolhatunk, feliratozhatunk, bármi, ami az eligazodást segíti. Elmondok egy másik kis történetet, és akkor talán értitek majd jobban hogy mire is gondolok. A fűszereimet mindig a zacskójukban tartom, és egy kosárban voltak a fűszerek különösebb rendszer nélkül. S ha kellett valami, akkor ment a keresgetés. Egy két fontosabb gyakrabban használt fűszert külön üvegcsébe töltöttem, csak azzal az a baj, hogy a kis üvegekben sok levegőt is tárolunk, plusz amikor a zacskóból áttöltöm az üvegbe a fűszert akkor vagy több van a zacskóba mint ami belefér az üvegbe, vagy kevesebb. A gond egyszer csak megoldódott, mert a másik sógornőmtől tanultam a fűszerek tárolására egy módszert. Cipős dobozba vele, és betű szerint mondhatni – katalogizálta a fűszereket. Regiszteres fűszertartó! Itt a megoldás. Nem kell bajolni az üvegcsékkel, és mindent pillanatok alatt meg lehet találni. Ezt is csak azért írtam hogy lássátok, nem kell hozzá sok pénz, vagy valami nagy dolog, a rend a fejben kezdődik, és oda is hat vissza.
S még egy nagyon fontos dolog! Ha azokat a holmikat tartottuk meg ami örömet okoz számunkra, akkor becsüljük meg őket,- s bármilyen furán hangzik: fejezzük ki ezt feléjük! Például ha szeretünk egy csinos blézert, ne dobjuk a karfára, hogy összegyűrődjön, hanem tiszteljük meg azzal hogy törődünk vele, vállfára akasztjuk, s berakjuk a szekrénybe. Mert így tud nekünk hosszabb időn át örömet okozni, hogy csinosnak érezhetjük magunkat benne. Meglátjátok, ha így tesztek a rend örökre veletek marad!
S hogy mi lesz ennek az egész folyamatnak a tényleges tanulsága?
Holnap megtudjátok!
