Rend a lelke mindennek V. – Ne rázd a rongyot!

Ne rázd a rongyot inkább hajtogass! Ha nem tudod hogy hogyan csináld, most megmutatom. Na persze! Ki az aki nem tud ruhát hajtogatni? Meg fogsz lepődni: sokan nem tudnak – azaz nem tudunk helyesen. 1.lepes_1   

Úgy jutottunk idáig, hogy elképzeltük hogy milyen rendezett otthonban szeretnénk élni, aztán kiválogattuk a számunkra igazán fontos ruhadarabokat, a többit kidobtuk vagy elajándékoztuk. Majd maradt egy ruhakupac a szoba közepén, amit valahogyan le kell pakolnunk, és lehetőleg úgy hogy ha már rendet rakunk a szekrényeinkben,. akkor az fenntartható legyen, és ne érezzük úgy egy – két hét után, hogy újra kell kezdenünk. Hogyan juthatunk erre az eredményre? Helyesen hajtogatni, helyesen tárolni a hajtogatott ruhákat- ez a fenntartható rend titka.

konmari-drawer

Elmesélem, hogy hogyan jutottam erre a következtetésre. Messzire kerültünk a családunktól, a szülői háztól. S minden alkalommal amikor meglátogattuk a szüleinket, családunkat, több napra utaztunk. ÉS akkor jön a pakolás, amit- néhány év után már nagyon utáltam. Bőröndből öltözködni, kipakolni, bepakolni.- Most sem tartozik a kedvenceim közé. És akkor amikor születtek sorra a gyerekek és már 5 emberre kellett pakolnom, kezdtem elveszteni a türelmemet. Hiába hajtogattam össze a ruhákat és simogattam bele a bőröndben, az első mozdulattal kivett pizsama, vagy póló teljesen összeborította az egészet és onnantól kezdve már csak forgattuk a ruhákat össze-vissza. Na azt hiszem nem kell elmondanom, hogy milyen állapotba kerültek a ruhák pillanatok alatt.

drawer_before

Mígnem egyszer a sógornőmék jöttek el hozzánk – szintén 3 gyerekkel- és azt látom, hogy a ruháik teljesen rendezetten sorban vannak a bőröndben. Igaz kisebbre – több hajtással- voltak összehajtva a ruhák, de ha ránéztem a bőröndre, rögtön áltatható volt, hogy mi van benne, mint ahogy a könyvek sorakoznak a polcon, úgy sorakoztak a ruhák a bőröndben. Zseniális! Ha egyet kiveszek, nem borul össze az egész. Nem kell átforgatnom ha keresek valamit. Na ezt a módszert átveszem- gondoltam, és így is volt. Az utazások során remekül ment a ruhák rendezgetése. De sajnos az nem jutott eszembe, hogy ezt a módszert a ruhás szekrényben is alkalmazhatnám. Ahhoz az unokahúgomhoz kellett elmenni, aki éppen a harisnyái között keresgetett, és mikor megláttam a szekrényét leesett az állam. A harisnyák színek szerint sorba voltak rakva egy cipős dobozba behajtogatva, szintén úgy mint ahogy a könyvek vannak sorba és látjuk a könyvek gerincét, úgy lehetett eligazodni a harisnyás dobozban is. Szerintem minden nő ismeri azt a pillanatot, amikor a harisnyák lábait próbáljuk egymás szorításából kibogozni. Na ezzel a módszerrel ennek véget vethetünk. És ezt a módszert is átvettem, és mondhatom jól működik. A lányaim szekrényében is. És ha a bőröndbe be tudjuk hajtogatni a ruhákat miért ne tennénk ezt a fiókokba is?

Life-Hacks-For-Your-Clothing-Closet-Tshirt-drawer

Akinek gyereke van ismeri azt az érzést, amikor a gyermek a legalul elhelyezkedő pólót szeretné felvenni oviba menet. Egy mozdulattal kirántja a szekrényből és minden egyes darab, amik fölötte voltak, teljesen szétborulva, a földön, a szekrény minden pontjában össze – vissza hevernek.

A fiókba sorba hajtogatott ruhák esetében ez nem fordulhat elő. Ebben rejlik a fenntarthatóság titka. Emellett nagyszerű és játékos feladat is, hogy közben megtanuljuk, kitapasztaljuk hogy melyik ruhadarabunknak melyik hajtogatás “áll a legjobban”. Melyik hajtogatási módszerrel tudjuk a legoptimálisabban összehajtogatni.

De mi a helyzet a gardróbban a vállfás ruhákkal? Azok mehetnek össze vissza, hogy aztán ott is keresgetnünk kelljen a reggeli rohanásban? Szerintem már sejtitek a választ: természetesen nem. Ott is rendszereznünk kell a ruhákat ahhoz, hogy jó érzés legyen kinyitni a szekrényajtót. Erre még nem fejlesztettem ki saját módszert, de egyet tanultam a KonMari módszer tanulmányozása során, és bár még nem próbáltam ki, nekem teszik az elve. Azt javasolja, hogy balról jobbra emelkedő sorba kell elrendezni a ruhákat. Miért pont balról jobbra? Megmagyarázni nem tudom, de Marie Kondo szerint jobbra emelkedő vonalak nyugtatólag hatnak az emberre. Próbáld csak ki. Rajzolj el jobbra emelkedő és egy jobbra ereszkedő nyilat- akár a levegőbe is rajzolhatod. Ha jobban megfigyeled magad akkor azt veszed észre, hogy ha jobbra emelkedő nyilat rajzolsz, akkor könnyebbnek érzed magad.  Hát ennyi a magyarázat. Szóval balról jobbra haladva helyezzük el a nehéz ruhadarabokat – ide tartoznak a súlyosabb anyagokból, valamit  sötét színű anyagokból készült ruhák. Jobb felé haladva egyre rövidebb és vékonyabb anyagú és világosabbakat akassz fel! Lehet hogy azt fogod most gondolni, hogy ennyire talán nem kell belemenni ebbe a rendszerezésbe, vagy hogy ennyire apró részlet úgysem számít. De én mégis azt gondolom, hogy érdemes megpróbálni. Ha rendszer van a szekrényedbe, akkor a ruhákat – amikor elpakoljuk- könnyebben tudjuk beilleszteni egy rendszerbe és ezzel fenntartani a rendet, mint mindig újra rakosgatni a ruhákat. 102063048.jpg.rendition.largest

Szóval ezt a jobbra emelkedő elméletet mindenképpen ki kell próbálnunk, és aztán levonjuk a következtetéseinket. Ja és egy fontos dolog! a vállfás ruhák ugye nem maradtak ki a selejtezésből?

 

 

Rend a lelke mindennek IV. – A helyes tárolás fontos!

imagesRemélhetőleg lassan mind rászánjátok magatokat arra, hogy nekiveselkedjetek a rendrakásnak és hogy a lendület ne szakadjon meg íme a folytatás. Szóval ott tartottunk, hogy egyre növekszik a “nem tesz boldoggá” kupac és igazán gyönyörködhetünk és válogathatunk a “boldoggá tesz” kupac darabjai között. De mi van azokkal a ruhadarabokkal amiről nehezen tudunk dönteni? Valljuk be őszintén az megy az “otthonra még jó lesz” kupacba. És akkor el kezd csökkenni a “nem tesz boldoggá” kupac és növekszik az “otthon még jó lesz” kupac, végül szinte az összes ruha visszakerül(ne) a szekrénybe, és az egészet hiába csináltuk. De még jó hogy észnél vagyunk, és még mielőtt áttennénk egyik kupacból a másikba, újabb kérdéseket teszünk fel magunknak. Először is fogd a kezedbe a ruhát és gondold végig hogy miért is nem hordtad azt a blúzt, vagy nadrágot? Talán kényelmetlen volt? Vagy nem tetszettél magadnak benne? vagy csak egy kicsit gombolódik nehezen be a derekán? No ezek a szempontok pont nem segítik a ruha “elmackósítását”. Hiszen mi másra vágyunk otthon, minthogy kényelmesen érezhessük magunkat?! De ha kényelmes, csak nyúlott foltos, esetleg szakadt- de csak egy kicsit…. akkor mi legyen? Akkor kérdezzük meg magunktól hogy biztos hogy a párunk ebben a nyúlott foltos kopott ruhában akar látni otthon este? Ha egész nap nem találkoztok, akkor másnap erre a látványra támaszkodjon ha rád gondol? HM? És mi van ha egyedül vagy? Biztos hogy segít az önbecsüléseden, az önértékelésedben egy nyúlott kopott kitérdelt nadrág? Csak azért mert kényelmes? Ha otthon is olyan ruhákat hordasz amit szeretsz, akkor ez által is erősítheted magadban a pozitív énképet.

És kedves Hölgyeim! Ugyan ez a helyzet a pizsamákkal is! Na ezt már nem részletezem, szerintem pontosan tudjátok hogy mire gondolok! Szóval nyúlott pólók, száműzetésre számítsatok!!!style-s-autumn-nobility-ms-silk-pajamas-house_7215928_4.bak

No akkor most már, hogy megbirkóztunk a válogatás hétfejű sárkányával, ellenálltunk a “mackósítási” kísértésnek, akkor már csak azok a ruháink vannak kupacban a szobában, amiket szeretünk, amik boldoggá tesznek minket.

Akkor viszont nem kérdés, hogy hogyan tároljuk őket! A szerepükhöz méltóan. Aki kedves számunkra az megbecsüljük. Így van ez a tárgyainkkal is. Ami fontos megbecsüljük, vigyázunk rá, gondoskodunk róla. Mit is jelent ez a rendrakás ebben a pillanatában. Konkrétan mit is kell tennünk? Bánjunk úgy a megmaradt holmijainkkal mint a visszanyert kincsekkel. Először válogassuk ki, mi az amit mindenképpen vállfára kell tenni. azokat  akasszuk is be a helyére. A többit, szépen hajtogassuk össze. Miért írom hogy szépen, mert hogy máshogy lehetne? Hát erről csak meg kell kérdeznem a legkisebb lányomat – sietősen bedobni a szekrénybe- így is lehet. A ruhahajtogatás lehet egy egyszerű gépies mozdulatsor, de lehet egy kicsit több is. Ez először nekem is furán hangzott, talán kicsit túlzónak is, de mégis van benne valami. Az érintés fontos dolog. Az emberi kapcsolatainkban is nagyon fontos szerepet tölt be. Akit szeretünk, megsimogatjuk, jól esik az érintése. Ha a gyermeket megdicsérjük, meg is simogatjuk. Mindeközben az érintések közben az energia áramlik közöttünk. S bár a ruháink élettelen tárgyak, mégis jóleső érzés látni, ahogy hajtogatás közben kisimulnak a ráncok, rugalmasabbak, ápoltabbak lesznek,  jobban eligazodunk köztük. Nem utolsó sorban a ruha hajtogatás egy lehetőség is számunkra, hogy közben átvizsgáljuk a ruháinkat: nem maradt – e foltos a mosás után, nem szakadt -e le a gombja stb.

man-woman-folding-clothes

Szóval már tudjuk hogy mi megy, és mi marad, tudjuk hogy amit muszáj azt vállfára akasztjuk, és azt is tudjuk, hogy a többit hajtogatjuk. De azt hogy hogyan, azt a következő bejegyzésben árulom el nektek!

 

Rend a lelke mindennek III.- Selejtezés

És itt érkeztünk meg ahhoz a ponthoz, ahol általában meg szoktunk akadni. Selejtezzünk, de hogyan? Hogyan tudunk tényleg megszabadulni attól ami fölösleges? És honnan tudom majd hogy egy dolog valóban fölösleges? És hogy lesz a selejtezés utáni állapot tartós?

Kate_Bosworth-500x374

Erre azt tudom mondani: Minden fejben dől el. El kell döntened, hogy mit akarsz látni a lakásodban.Rendet, tisztaságot, vagy lomot, rendezetlenséget. Ha az előbbit választottad, akkor két fontos dolog vár rád a következőkben:  A selejtezés és  hogy eldöntsd hogy mit hol fogsz tartani. Az egész rendrakás folyamatánál az a legfontosabb, hogy egyszerre gyorsan végezzük el a selejtezést. Amikor a lakásban hirtelen lesz rend, akkor a változás amit megtapasztalsz teljesen átalakítja a gondolataidat, a rendről alkotott elképzelésedet. S ha így teszel jó esélyed van rá, hogy már nem is akarod, hogy a korábbi rendetlenség térjen vissza az otthonodba.

Mikor elkezded a selejtezést akkor még ne gondolj arra, hogy amit megtartasz azt azt hol fogod tárolni? Az majd a válogatás után lesz kérdés.

S mit tartsunk szem előtt amikor selejtezünk? Hogyan válasszuk ki hogy megtartsunk, vagy kidobjunk- e valamit?

A megoldásban egy kérdésre adott válasz lesz a segítségünkre: Boldoggá tesz engem ez a dolog? Ha igen marad, ha nem mehet. Óh de jó is lenne, ha ez ilyen egyszerű lenne igaz?

Mondhatnám hogy “De ilyen egyszerű!” De nem mondom, mert nagyon sok buktatója van a folyamatnak. Az egyik leggyakoribb, hogy elkezdünk gondolkodni, hogy “jó lesz még valamire” “Úgy vágytam erre a ruhára mikor megvettem” stb. Ezzel még fogunk foglalkozni a későbbiekben.

A másik, hogy idegesek leszünk attól hogy bizonyos holmikat ki kell dobnunk ahhoz hogy rend legyen körülöttünk. A sokszor haszontalan és fölösleges dolgoktól való megszabadulás feszültséggel tölt el minket, mert úgy érezhetjük, hogy ez pazarlás. Miközben az a ruha, vagy más holmi, már évek óta a szekrény mélyén lapul, vagy akár ár nem is emlékeztünk rá hogy van nekünk, ha ki kell dobni idegesek leszünk tőle. Így a rendrakás nem éri el a kívánt hatást, nem megkönnyebbülést és felszabadító érzéseket hoz, hanem szorongást. Itt van a dolog kulcsa. Át kell értékelnünk a dolgokat, és nem arra kell koncentrálnunk, amitől szabadulnánk, vagy szabadulunk, hanem arra amit megtartunk.  Nem véletlen hogy a kulcskérdés nem az, hogy “Mit sajnálunk kidobni?” hanem az, hogy amit megtartunk “Boldoggá tesz e engem”. Ez a titok nyitja. Hiszen mi másért vágunk bele a rendrakásba, ha nem azért hogy az otthonunk és a benne lévő tárgyaink boldoggá tegyenek minket? Ez a cél, s ha nem ez motivál minket rendrakás közben, akkor az egésznek nincs semmi értelme, nem fogjuk elérni a célunkat.

Most már biztosan türelmetlenül állsz a szemetes zsákkal a kezedben, és várod már hogy hozzákezdhess a rendrakáshoz. Ha ez így van, akkor ne is rakd le, mert máris meg tudhatod hogy hogyan kezdünk hozzá. Marie Kondo azt javasolja – és saját tapasztalatom alapján én is alátámasztom, hogy legjobb ha nem szobáról szobára haladjunk a rendrakással, hanem kategóriánként haladjunk.

102063025.jpg.rendition.largest 102063045.jpg.rendition.largest 102063044.jpg.rendition.largest

Mindez elsőre nem lesz könnyű, biztos hogy lesznek dolgok, aminek sorsa fölött nehezen döntünk majd, ezért olyan kategóriával kezdünk, amiben könnyebben érhetünk el látványos eredményt, és közben csiszolódik a döntési képességünk is.

Ebből a megfontolásból legjobb ha a ruhákkal kezdünk. A legtöbb hely ezek selejtezésével szabadul fel, ez a legkönnyebben beszerezhető kategória, illetve itt találhatunk a legkevesebb érzelmi kötődésű darabot (nem úgy a fényképek és egyéb ajándéktárgyak- ahol leginkább az érzelmi kötődés miatt lesz nehéz a válogatás)

S ahhoz, hogy ne egy földrengés utáni állapothoz hasonlítson a lakásod amikor hozzákezdesz, a ruha kategórián belül is érdemes csoportosítani:

Felsők, alsók, vállfás ruhák, zoknik, fehérneműk, táskás, kiegészítők, adott helyre való ruhák, és végül  cipők.

Kezdd a munkát reggel, kipihenten, friss gondolatokkal a fejedben. Pakold ki az összes ruhádat az ágyadra, vagy a szobába a padlódra és kezdd azokkal a darabokkal amit most pont nem hordasz.

tdy_meena_tidy_150525.today-inline-vid-featured-desktop

Például ha most csinálod, kezdd a nyári holmikkal a válogatást. Fogd a kezedbe a ruhadarabot és kérdezd meg magadtól: Örömet okoz nekem ez a ruha? S van hogy a válasz könnyen jön, s így a döntés is könnyű: megy vagy marad. Mi van, ha nem szívesen válunk meg tőle? Ha nincs igazán szükségünk rá, de megszabadulni sem akarunk tőle? S akkor kezdjük a “felmentést” még szükség lehet rá és társai…. Ebben az esetben is tudunk majd döntést hozni, csak itt még tovább kell mennünk az érzések vizsgálatával: Gondold végig hogy miért került hozzád az a ruhadarab? Mit jelentett akkor számodra, amikor vetted? Ha  soha nem volt rajtad, de ott  ott a boltban megtetszett,  megvetted, és örömet okozott, akkor már betöltötte a küldetését. Akkor boldoggá tett, de ma már nem jelent semmit. Nem hordod, nem okoz örömet. Vagy megvetted, majd otthon jöttél rá, hogy mégsem áll jól neked. Akkor is elengedheted hálával a szívedben: “Köszönöm hogy megtanítottad hogy mi nem áll jól nekem!” Szóval amikor a kezedbe fogsz valamit, alaposan gondold át, hogy mi a valódi célja a létezésének, annak hogy birtokold? S ha igazán belegondolsz, rá fogsz jönni, hogy túl sok dolgot birtokolsz ami nem tesz boldoggá, úgy foglalja a helyet az életedben, hogy már nem leszel tőle boldogabb. Akkor megköszönjük, hogy voltak, hogy betöltötték a szerepüket, s mivel már nem tesznek minket boldoggá, hálával gondolunk rá és elengedjük. Így  csak azok a dolgok maradnak velünk, amik igazán fontosak a számunkra.

S hogy még jobban lásd a folyamatot, mondok egy hasonlatot. Kicsit ilyenek az emberi kapcsolataink is. Nem lesz mindenki társasága üdítő számunkra, vannak akikkel nem tudunk kijönni, van akit nem tudunk megkedvelni, és van akiket igazán szeretünk, és boldoggá tesz minket hogy a barátunknak tekinthetjük, hogy mellettünk vannak. S ha elismerjük hogy azok az emberek akiket nem szeretünk, vagy szolgálják a mi boldogságunkat- hasznos leckével szolgáltak nekünk a magunk megismerésében, akkor könnyebben engedjük el ezeket a kapcsolatokat, és jobban tudjuk értékelni a számunkra különleges embereket.

best-friends-cute-friend-friends-girls-Favim_com-192643

Szóval ha megtisztítod a teret azoktól a dolgoktól amelyek nem okoznak örömet, az igazán fontos dolgok kerülnek előtérbe, a szemünk elé, és akkor sokkal inkább be tudják tölteni a szerepüket: Boldogsággal tölt el létezésük. Így mire megtöltesz egy jó pár  szemeteszsákot azokkal a ruhákkal amelyek csak elrejtették a valóban fontos kincseidet, már nem lesz rossz érzés, hanem felszabadító hogy látod és hozzáférsz a kedvenceidhez. Így nem csak a dolgaid, hanem a gondolataid is tisztulnak majd!

hirtelen_30

 

 

 

 

Rend a lelke mindennek II. – Vizsgálódjunk!

A rendrakás fontosságáról és szükségességéről szerintem senkit nem kell meggyőzni. Ezt mindannyian tudjuk. Sőt tovább megyek meg is tesszük. De miért van az hogy újra és újra meg kell ismételnünk? Miért nem elég csak egyszer megcsinálnunk? Miért van az ha két dolgot kidobunk 3 másik kerül a helyére? Most ezeknek az okát vizsgáljuk meg magunkban. Van aki azt gondolja, hogy “Ó és kupis vagyok, én nem tudok rendet tartani” “Én ilyen típus vagyok”  “A zseni a káoszon is uralkodik”, s jogos lehet a kérdés valójában mindenki képes rendet rakni és rendet tartani maga körül? Vagy indexvannak akiknek ez biztosan nem sikerülhet? Én azt gondolom, hogy igen mindenki képes lehet rá,  de ezt is tanulni kell. Ugyanúgy mint a főzést, vagy a növényeink gondozását. Anyaként, főleg lányos anyaként sokszor elgondolkodom, hogy vajon jól végzem -e az anyai feladataimat? Vajon megtanítok- e mindent a lányaimnak amire szükségük lesz majd az életben? Vajon ellesik -e azokat a trükköket és praktikákat, amiknek én már birtokában vagyok? Vagy tanulnak -e a hibáimból? Ki tudja!? De remélem.

Szóval ha már vizsgálódást említettem, akkor kezdjük az elején. Marie Kondo a könyvében a rendrakás több módját vizsgálja, tapasztalatai alapján értékeli. És ha végig gondoljuk talán rájövünk hogy mi is próbálkoztunk már sokféleképpen  megszabadulni a lomjainktól. Lehet hogy olyan is volt, amikor apránként, minden nap egy felesleges lomtól szabadultunk meg. Igen ám de lehet hogy mindeközben nem egy hanem másik 3 fölösleges dologgal állítottunk haza. Akkor a mérleg mindjárt nem -1, hanem +2. Tehát ez a módszer nem vezet eredményre. A szobáról szobára haladással az a bajom, hogy amit nem tusok hová tenni, vagy a “ki kellene dob ni de talán mégsem” dolgok ugyanúgy a lakásban maradnak, csak az egyik szobából a másikba vándorolnak, éppen abba amit akkor nem takarítok. Így előbb utóbb szobáról -szobára vándorolva visszakerül oda ahonnan elindultunk. Így  megállapíthatjuk, hogy ez sem egy üdvös megoldás. Csináltam már úgy is hogy minden nap egy kicsit, de attól meg úgy éreztem hogy a takarítás – ezzel együtt az otthonom rabja vagyok, és akkor nem jó érzés hazamenni, hanem annak réme lebeg a fejünk fölött hogy mi mindent kell ma még megcsinálni. Ezen túl sajnos én még arra is hajlamos vagyok hogy több dolgot tervezek be mint amire fizikailag képes vagyok és akkor persze ideges leszek és akkor megint jön az elmebaj. Az otthonom tesz bolonddá, ahelyett hogy boldoggá tenne. Ezeket az érzéseket érdekes volt látnom  a könyvben leírva – kicsit más körítéssel ugyan, de azt gondoltam: ezek az én gondolataim, az én démonaim.

clueless-fashion

Mi lehet az oka annak, hogy újra és újra rendetlenség vesz minket körül? legtöbbször az a válasz: “nem tudom hová tenni”, “ebben a házban semminek sincs helye” “kevés a hely tárolásra”. És máris megérkeztünk a probléma gyökeréhez: Nem a házzal van a baj, meg a tároló hely mennyiségével, hanem a tárolandó “cucc” mennyiségével, vagy a tárolás módjával.

No akkor azt már tudjuk hogy hogyan nem sikerült tartósan rendet raknunk. De hogyan fog ez nekünk sikerülni?

Ennek a témának a kifejtése újabb bejegyzésért kiált, úgyhogy egyet ígérhetek nem hagyjuk abba!

 

Rend a lelke mindennek I. – Hangolódjunk rá!

És ez minden egyes alkalommal bebizonyosodik, ha olyan helyzetbe kerülök. Nem tudom ki hogy van vele, de nálam ez úgy van, hogy ha valami nagyon fontos dolgot kell megcsinálnom, amihez fontos hogy koncentrált legyen a figyelmem én előtte mindig takarítok. pakolászok, port törlök. Ezt először akkor figyeltem meg magamon, amikor főiskolára jártam, és valami beadandó feladat volt, vagy vizsgaidőszak, nekem mindig takarítással kellett kezdenem. Persze a környezetem meg én magam is arra gondoltam, hogy ez a “bármit csinálok csak tanulni ne kelljen” effektus, de ma már a tapasztalat mást mondat velem. Volt egy kimondatlan gondolat a fejemben, vagy inkább érzés, hogy ez a feladatokat megelőző takarítási roham inkább valami bevezető, rávezető tevékenység. mert az a látvány, ahogy a környezetemben a dolgok a helyükre kerülnek, és tisztul a látvány, úgy tisztulnak a gondolatok fejemben, annál inkább tudok koncentrálni a feladatra, és nem vonja el más a figyelmemet. Szóval rájöttem, hogy a rend, rendezettség látványa, hatással van a fejemben lévő gondolatok rendezettségére. valahogy a takarítással a fejemben is rend lesz. Mostanáig nem is foglalkoztatott ez a dolog, mert nem gondoltam én ebbe így bele, csak tettem amit az érzés diktált.

lom

Miért foglalkozom most mégis ezzel?

Egyrészt azért, mert lomtalanítás volt a hétvégén, úgyhogy pár napra beástam magam a garázsba, és mert kaptam egy könyvet egy barátomtól, aki – nem tudom milyen megfontolásból 🙂  – de úgy érezte hogy hasznos lehet nekem ez a könyv. És tényleg! Valahogy ráérzett erre a dologra, mert ugyan még nem értem a végére, de pontosan ezt a témát feszegeti a könyv, és az írónő ugyanazzal a problémakörrel kezdi, amit az előbb én is felvázoltam. Fontos tennivaló előtt takarítás. Van ezzel így más is?

 lakastakaritas1

És itt jön a jogos kérdés? Miért van arra szükség hogy újra és újra pakoljunk, miért nem vigyázunk a rendre? Miért van az, hogyha kitakarítjuk a garázsunkat, vagy padláson lomtalanítunk, a következő évi lomtalanításra ugyanúgy összegyűlik 2 m3 lom?

39_0_2890_e4d4ef4519d0ce03cb17b1d11a082beb_d4a206_701

Ezt a témát fogom feszegetni veletek, és ha van kedvetek hozzá, tegyük ezt interaktívvá és osszátok meg velünk a lomtalanítási, “rendfenntartási” trükkjeiteket, hogy tanulhassunk egymástól. Ha üzenet formájában juttatjátok el nekem, a tippjeiteket következő bejegyzésben mindenképpen megosztom.

Most készüljünk fel lelkileg, mert nagyon kemény munka vár ránk! Szerezzetek be néhány kukazsákot, mert biztosan szükséges lesz rá. Addig is képzeljétek el az otthonotokat szépen tisztán rendezetten. Kereshettek képet valamelyik oldalon vagy magazinban arról, hogy hogyan szeretnétek látni a hálószobátokat, vagy a nappalitokat a rendrakás után.

 

modern

forrás: 1 

Mi van a dobozban?

Érdekes lehet a cím, mert első ránézésre nem kapcsolódik a cikk tartalmához, pedig de!

Volt Buday Péternek egy főzős műsora valamelyik tv csatornán aminek ez volt a címe: “Mi van a dobozban?”.  Nagyon szerettem ezt a műsort, mert olyan volt, mintha tényleg egy normál háztartásban egy valódi háziasszony polcán néztünk volna körül alapanyag ügyben. Ez a “mi van otthon, abból főzünk” típusú műsor volt. Szerettem, mert a valódisága mellett kreatív volt, és olyan ötleteket adott, ahol a recept nem azzal kezdődött, hogy: végy három gramm gyíkfarok őrleményt, és keverj hozzá 2 deka békanyálat. Na szóval ma én is valódiság jegyében néztem körül házam táján és a kertemben és így készítettem el egy őszi asztali dekorációt, ami lehet hogy már az utolsó lesz  az idei őszön, mert hamarosan itt az advent.

No nézzünk körül, mit is találhatunk:

Egy nagy lapos tányér, rárakva néhány színes illatos teamécses

DSCF2055 DSCF2056

Aztán az udvarról csipegettem: borostyán levelek, tűztövis bogyók, és csipkebogyó. De használható bármilyen őszi színes levél is, de az nekem nem volt a kertben.

DSCF2057 DSCF2058

Aztán egyszerűen csak elrendeztem a tányéron a leveleket és a bogyókat a mécsesek körül. Arra kell csak vigyázni, hogy a láng ne érje el az ágakat, vagy leveleket. Ha a természetes anyagok közül válogatunk és azokat használjuk együtt, akkor nem tudunk nagyot tévedni. Hiszen a természet csodája éppen az, hogy a színek jól megférnek egymással. Többször megfigyeltem már, hogy nyár elején amikor a pipacs virágzik akkor egyszerre virágzik vele valami fehér aprócska vadvirág is és ami igazán kiemeli a pipacs pirosságát az a gyönyörű liláskék színben pompázó mezei zsálya. Szóval a természet adta szépséget csak használnunk kell, és még csak azt em kell kitalálnunk, hogy hogyan is párosítsuk őket, mert már eleve úgy gyűjthetjük be őket. 

DSCF2059 DSCF2060 DSCF2061 DSCF2063 DSCF2064 DSCF2066 DSCF2067

A rózsaszín 50 árnyalata

A szürke után szabadon, ha már a nőies témánál vagyunk. Nőies dolgozó, nappali, háló vagy bármi más, egy dolog biztos hogy szinte minden esetben találunk egy kis rózsaszínt. Melyik árnyalatát? Az mindegy is. Kinek mi áll a szívéhez közel. Mindegy hogy modern, shabby chic, skandináv, klasszikus, country, loft, vagy akármi, egy kis rózsaszín mindig belefér. Akkor vágjuk bele: most akkor rózsaszín 50-szer!

01-hbx-acrylic-coffee-table-whittaker-0713-xlnA 02-hbx-striped-madeline-weinrib-rug-whittaker-0713-xln 03-hbx-pink-living-room-chairs-whittaker-0713-xlnA 6d021249480ebb43a7a8cc74ca0a35d7  335f74259e237c2f60f5647744af3717 2013-Stylish-And-Feminine-Living-Rooms-Decorating-Ideas 2013-Stylish-And-Feminine-Living-Rooms-Decorating-Ideas-7 2013-Stylish-And-Feminine-Living-Rooms-Decorating-Ideas-8 2013-Stylish-And-Feminine-Living-Rooms-Decorating-Ideas-10 2013-Stylish-And-Feminine-Living-Rooms-Decorating-Ideas-11 2013-Stylish-And-Feminine-Living-Rooms-Decorating-Ideas-12 2013-Stylish-And-Feminine-Living-Rooms-Decorating-Ideas-13 2013-Stylish-And-Feminine-Living-Rooms-Decorating-Ideas-15 2013-Stylish-And-Feminine-Living-Rooms-Decorating-Ideas-18 2013-Stylish-And-Feminine-Living-Rooms-Decorating-Ideas-22 2013-Stylish-And-Feminine-Living-Rooms-Decorating-Ideas-24 cc86ab54ad487e657d3bc025845f3b6c Feminine-accents-in-a-bright-living-room Feminine-Dining-Room-Interior-Design-Ideas-LaurieFlower-011 Feminine-Dining-Room-Interior-Design-Ideas-LaurieFlower-016 feminine-home-office-decorations-12 feminine-home-office-decorations-14 feminine-home-office-decorations-16 feminine-home-office-decorations-28 feminine-home-office-decorations-30 feminine-interior-decoration-11-550x386 Feminine-Loft-2 Feminine-Loft-6 Hallway-country-Country-Homes--Interiors1 hallway-door high-gloss home,interiors,saved,interiordesign,design,anthropologie-205339afea2304acf1e21ee029118efa_h Interior-trends-Pink5 ld_gost_kr-20 modern-bedroom-ideas3 Modern-Feminine-Home-Decor Pink-Feminine-Apartment-by-Laura-Terp-Hansen-homesthetics-7 trina_turk_los_angeles_by_kelly_wearstler wpid-securedownload-1-1 wpid-securedownload-2-1 wpid-securedownload-3-1 wpid-securedownload-22 wpid-securedownload-33 wpid-securedownload-44 wpid-securedownload-102 zen-interior-with-feminine-details-3Feminine-Loft-1Interior-trends-Pink2

vintazs_osszehasonlitzas_2

 

9aff2a3ca06fa09d229fa802bd1365ef

forrás: itt    itt    itt    itt   itt

13 nőies iroda

Ha az ember lányának dolgoznia kell, hát dolgozik. Ha szerencsés akkor otthonról is dolgozhat, ami több szempontból is üdvös lehet, különösen ha a dolgozó nőnek gyermekei is vannak.

De persze ha már munka, akkor fontos a megfelelő, inspiráló környezet, hogy a gondolatok felszabadultan a munkára koncentrálódhassanak.

Erre mutatnék mos 13 példát ami ékesen példázza, hogy a nőiességnek nem csak a konyhában lehet helye.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13

forrás

S ha már férfivá érett

Igen, ha a legény már férfivá érett más szempontok szerint rendezkedik be. Úgy gondolom, hogy ha férfira bízzuk a berendezést, akkor kétféle végeredményre számíthatunk. Egy blogger társam már felvázolta  bejegyzésében, hogy milyen végeredményre számítana ha a férjére bízná a lakás berendezését. Érdekes, derűs kis bejegyzés, érdemes ellátogatni. Ezt a fajta végkifejletet én itt most nem is ragoznám tovább. Ez a cikk mindent megmutat:  https://deluxe.cafeblog.hu/2015/01/28/amikor-egy-ferfi-rendezi-be-a-lakast/

De milyen lehet, ha ezt a feladatok komolyan veszik? ha a dolgozó szobát, vagy az irodájukat akarják férfiassá formálni, ami tükrözi az erőt a férfiasságot. Mielőtt ehhez a bejegyzéshez hozzákezdtem kicsit olvasgattam itt-ott. Mit is jelent az hogy egy szoba tükrözi a férfiasságot, (És itt nem a szó szoros értelmében vett férfiasságra gondolok.) Mitől lesz egy férfi a férfi? Egy másik izgalmas okfejtésre találtam rá. Előbb csak a címe, majd a mondanivaló is érdekessé vált. Ez érdekes és tanulságos lehet mindkét nem számára. Látni és láttatni mit is gondolunk mi nők, hogy mitől lesz férfi a férfi. Sajnos férfi által írott önvallomást nem találtam ebben a témában, de érdekes lehetne ez is, hogy maguk a férfiak mit is gondolnak erről. Itt egy nő által megfogalmazott elképzelést találhattok: https://estherlife.cafeblog.hu/2015/01/31/mitol-ferfi-a-ferfi/

https://pua.hu/macso/

Addig is maradnak a sztereotípiák, ami a férfias enteriőrökre vonatkozik. Sötét árnyalatok, szögletes vonalak, markáns bútordarabok, és hogy a férfias szórakozásnak is helye legyen a szobában – persze ha van elég helyünk rá.

2c1db9138e01f31a062d3f7898679f01 3d96f7f24d37a8eab2ffbe9e824cbd0c 85e7965424b0d31889ad575dbaf78592 216708d71b1e28e61227439ef05034ed a25066c0f476d2ab3dd25ab860c30495 alketas-pazis-temporary-showroom-athens-greece-yatzer-5 b9afbe6fe983ea588d0ad2330ca91d43 b957d813bb217d7d1869c80b3c6d8830 c38fdc376f0fe45662578ea12c2735b2 e7d19e5f3d8a7d84f57f9b1cc71b841e modern-home-office 1 2 3 4 5 6 7

forrás:  itt   itt    

“Látni hogy lesz fiúból legény aztán férfi”

De még  mielőtt férfi lenne, a legény(ke) élet színterét rendezzük be számára. Milyen egy ideális fiú szoba? Lehet hogy nem lesz túl hiteles egy olyan anyuka szájából akinek csak lányai vannak, de azért mégis megpróbálom. Mert persze gondolják sokan, hogy lányos szobát milyen könnyű csinálni. Egy kis rózsaszín, egy kis csillogás, és kész is. Persze van ebben is némi igazság, de fiú szobát is könnyű lesz csinálni, ha a gyerek igényeiből ízléséből indulunk ki, és ha figyelembe vesszük, hogy mi a hobbija, mihez ragaszkodik.

A szín választásnál adhat ihletet egy kedvenc ruhadarab, vagy egy  ripityára használt gördeszka, vagy valamelyik kedvenc film posztere…

Nézzük milyen lehetőségek vannak:

Választhatunk vidám színeket a falra, és tovább fokozhatjuk, ha mindenféle színű dekorációt használunk. A sárga szék kifejezetten üde színfoltja a szobának. így nem lesz komor az összhatás.

6

Ha a semleges szürke túl unalmasnak tűnik, akkor dobjuk fel egy kis élénk zölddel, attól élet költözik a szobába. S ha ez a szín még egy két apróságon visszaköszön akkor teljes a harmónia, és mégis férfiasan visszafogott az összhatás.

 

12

A markáns férfias kéket a narancssárgával megbolondítva máris jobb a hangulat.

3

A megunhatatlan military feeling. Ezt akár fokozhatjuk még egy két katonás dologgal.

13

Használhatunk függöny helyett álca hálót, az apróságokat tárolhatjuk fém dobozokban

csehalca Tarolo_doboz__aluminium__91_LITER--810761_BB_00_FB.EPS_1000

Lámpának válasszunk katonai sisakra emlékeztető formát, és a boxzsák is jöhet!

tn2_743u7fam7z-ball_pendant_matt_brown_storBoxzsák-inSPORTline-Mike

 

A szoba kialakításánál engedjük, sőt biztassunk gyermekünket, hogy egy kicsit adja bele magát.

Ha szereti a graffitit, s ha még műveli is, had készítse le saját ágyvégét graffitivel díszítve.

10

Ha szeretne utazni, ha vonzzák a nagy városok hozzuk ezt el neki. Nem mellesleg a teret is tágíthatjuk optikailag.

9

A hobbi látható legyen, ez lelkesítheti si mondjuk a gyakorlásra, vagy ha nincs kedve edzésre menni. Ha sikeres sportolót lát a falán, ha egy dobból készült lámpa áll az ágya  mellett talán inspirálni fogja.

8 7 5 1 images

Na és a rendrakás? Az könnyen megy? Az én tapasztalatom mást mondat velem. Az ismeretségemben lévő kamasz fiúk szobája olyan mint egy női táska: minden van benne egyet kivéve, ami a rend. Így aztán azt mondom segítsünk nekik, (meg magunknak) legyen megfelelő hely a tárolásra. A legjobba ha kosarakban dobozokban ládákban gondolkodunk. akkor nem kell bíbelődni a pakolgatással. Csak be a ládába vagy kosárba és kész!

 14 11

De ha kedveskedni akarunk akkor akár egy ilyen rejtett titkos tárolót is kialakíthatunk ezt most nem a kábeleknek, hanem az apró játékoknak, kincseknek.

13

És végül fontos alkotó eleme a kamasz szobának a “kuckó” ahova vissza lehet vonulni a szülői támadások elől. 🙂

4

Forrás: itt