A csoda mégis várat magára

Tegnap elkiabáltam. Volt egy érzés bennem és legalább 3-szor levettem a kezem a “közzététel” gombról, de mégis rányomtam bizakodva, hogy nem történhet semmi gond. Meg lesz ez az elzáró csap csere gond nélkül. Tévedtem. Bár ebben az esetben inkább örülnöm kellene, mert talán egy tragédiának vettük így elejét,  de  vegyes érzések vannak bennem. Mindjárt megértitek hogy miért. Szóval szóltak a szerelő fiúk, hogy a gázcsapot nem lehet elzárni, illetve elzárják, de ugyanúgy átenged, és jön a gáz a vezetékekből. Mondták, ha így hozzányúlnak könnyen lehet hogy a Tv híradóba bekerülünk, és még a Putyin érkezésének hírértékét is magunk alá gyűrjük. A megoldás, hogy  kérjem a szolgáltatótól az elzáró csap cserét. Így is tettem, hívtam őket és Ők alig két órán belül meg is jelentek a helyszínen. De ahogy kinyitották a gázóra szekrény ajtaját, azonnal érezték hogy erőteljes gáz szag van, és elővették a kis műszerüket, ami ki is akadt rögtön. No ezen felbátorodva végig néztek minden lehetséges helyet, és a fő gázvezetéket a házban ami a pince szinten jön be a házba. Lenn a pincében olyan erős volt a gáz szivárgás, hogy ott is kiakadt a műszerük. Így azonnal elzárták a gázt, ami sajnos az egész épületet érintette. Így most se fűtés, se meleg víz se főzés semmi … És ez mind azért, mert én kértem egy elzáró csap cserét. Mondanom sem kell, hogy a közös képviselő ordítva hívott fel, hogy mit képzelek én magamról hogy elzárattam a gázt az egész épületben. Persze hízelgő volt, hogy feltételezte rólam hogy akkora nagy ember vagyok, hogy egy telefon hívással ki tudok záratni egy egész társasházat a gázszolgáltatásból- de fel kellett világosítanom, hogy nem vagyok én akkora nagy ember, és ha lennék se akarnék ártani senkinek. Ez persze nem érdekelte, tovább ontotta rám a szidalmait, hogy miért nem őt hívtam, ha gondom volt a gázcsappal. Erre nem gondoltam – őszintén, hogy a közös képviselőt zavarjam ezzel, de ő felvilágosított, hogy Ő küldött volna egy szerelőt aki megnézi. Mondtam neki hogy szerelő nálam is volt, és nem Mekk Elek, hanem rendes engedélyekkel rendelkező szakember, de Ő is azt mondta, hogy a méretlen oldali vezetéknél  csak a Főgáz nyúlhat a csaphoz. Persze mondanom sem kell, ha egy kókler szerelő “majd én elintézem” hozzáállással a levegőbe repíti a társasházat, akkor nem a közös képviselőt veszik elő, hanem a szerelővel kézen fogva sétálhattam volna egy hűvösebb helyre jó pár évre. Ez persze nem segít a szomszédaimon, de szeretném azt gondolni,- illetve nagyon reménykedek benne, hogy személy szerint nem engem okolnak e miatt.

A Főgázosokat is felhívtam, hogy megkérdezzem, hogy mit is csinálhattam volna másként, s hogy mennyi ebben az én bűnöm, de elmondták, hogy a közös képviselőknek nagy felelősségük van ebben, mert minden évben felhívják a figyelmüket, hogy műszaki felülvizsgálatot kérjenek a szolgáltatótól, – mi egyébként ingyenes- mert így elejét lehet venni egy gázrobbanásnak. Az ellenőrzők szerint olyan erős volt a pincében a gáz szivárgás, hogy akár egy zárlatos lámpa vagy egy szikra is begyújthatta volna. Na és persze az sem segített a dolgon, hogy karácsony előtt lecserélték a zárat a pincén, és azóta nem sikerült a közös képviselőnek kulcsokat másoltatni a lakók számára, így nem is nagyon járt lent senki, így se nem “szellőzött” se nem is vették észre hogy baj van a gázzal.

Röviden ennyi, úgyhogy most ismét a csodavárás van, hogy mikorra sikerül elintézni a közös képviselőnek a gázvezetékek cseréjét. Remélem gyorsabban megy majd mint a kulcsmásolás…

 

Semmi sincs véletlenül!

A mumus téma folytatódik. Ma kezdődtek meg a feltárások a fürdőszobában a víz- szennyvíz és a gáz szerelés miatt,  és percről percre bonyolódtak a szálak.  A mai nap után őszintén remélem, hogy az erről szóló beszámoló nem válik olyan végeláthatatlan sorozattá mint a Szulejmán. Akkor kezdem:  reggel elindult a munka, majd telefonon hívtak a fiúk….. dopamin, töltés 300-ra… futás vissza és akkor kezdték: először is, az aljzatban lévő vízcsövek körülbelül olyan állapotban voltak mint a szita, folyamatosan átszivárgott a vezetékfalon a víz. Ez nem túl nagy baj, mert most úgyis kicseréljük. A lakásban 3 vízóra volt, nem nagyon értettem, de ara gondoltam, hogy biztosan 3 strangon jön a lakásba a víz. Hát miután a fiúk minden vezetéket feltártak megláttuk a valódi okát. Ilyet még nem láttam- megjegyzem a szerelők sem: a gerincvezeték a fürdőszoba kellős közepén jött fel a lakásba az aljzatban, és onnan csillagpontosan ment 3 irányba. A mosogatóhoz, a bojlerhez és a Wc-hez. Így alakulhatott ki hogy 3 helyen lett vízmérő. Ennek örültem, hogy itt egyszerűsíteni tudunk a dolgon. A szennyvízvezeték kapcsán jó hírekkel szembesültünk: nem eternit csővel kell dolgoznunk! Hurrá! Ez eddig olyan normális felújítós történet, az átlagosnál rosszabb állapotú vízcsövekkel. De itt jön a mai nap svédcsavarja: le kell jutnunk a pincébe, hogy kizárjuk a vizet. Nekem pincekulcsom nem volt, mert az előző tulajdonosnak sem volt, így nem kaptam. Hívtam a közös képviselőt, aki nem túl kedves hangnemben közölte, hogy menjek érte az irodájukba, és odaad egy kulcsot, de azt vissza kell adnom.

A történetnek az az érdekessége, hogy még karácsony előtt lecseréltette a képviselő a pince ajtón a zárat, majd írt egy papírt amit a társasházban kifüggesztett, ami szerint az ünnepek után minden tulajdonosnak ad majd kulcsot. Mivel mi most kerültünk ide, azt hittem, hogy ez a március 15-i ünnepre vonatkozik, de egy szomszéd néni felvilágosított hogy ez az ünnep az elmúlt karácsony, és még azóta sem kaptak kulcsot. No nem baj, elmentem az irodába, kaptam egy kulcsot azzal, hogy másnap délelőtt vigyem vissza, mert neki is csak ez az egy van. Próbáltam, megértetni vele, hogy nekem később is kellhet a kulcs a munkák során. A hölgy minden szemrebbenés nélkül elirányított a két utcával arrébb lévő kulcsmásolóba, hogy nyugodtan másoljak magamnak. Hát “mit volt mit tenni ”  mondta volna Szabó Gyula, elmentem és másoltattam egyből három darabot. Gondoltam viszek a kedves szomszéd néniknek is, hátha a közös képviselő kivárja az idei karácsonyt is. Csak azt nem értem, ha nekem kb. három és fél percembe telt, akkor neki  mitől tart ez három és fél hónapig? Ez persze költői kérdés volt.

No lejutottunk a pincébe és mondhatom ez volt a nap fénypontja. A ház főnyomóvezetékén lévő elzáró csap el volt törve és több irányba szivárgott belőle a víz. Ez volt az a pillanat, amikor világossá vált, ma nem tudjuk tovább folytatni a munkát. Ismét telefon a képviselőnek, aki távdiagnózist állított fel, miszerint azért ment szét a golyós csap, mert mi a lakásban bontottuk az aljzatot. Na bumm! Ezt hogy érteted meg vele így a telefonba hogy a kettőnek nem sok köze van egymáshoz. Szerencsére a ház gondnoknője a védelmünkre kelt, és eligazította a közös képviselőt, mert látszott hogy ez már napok sőt talán hetek óta ilyen állapotban van.  Egy időzített bomba, és óriási szerencse, hogy most megtaláltuk- még időben.

csotores

 

Na akkor hibaelhárítás ma, folytatás holnap. Legalább is a vízszerelés tekintetében. Sajnos a gázzal kapcsolatban még nem lehet tudni, hogy mikor jöhet a folytatás, mert a vizes gondokkal együtt kiderült hogy a gáz is gázos. A gázóránál lévő gáz elzáró csap nem működik, átengedi a gázt. Ezt is le kell cseréltetni a szolgáltatóval, amit sejtésem sincs hogy  mikorra sikerülhet. Ez majd a holnapi feladat. Remélem hogy holnap gáz ügyben egy soros bejegyzést írhatok azzal,  hogy probléma megoldva, gázcsap lecserélve. 🙂 (kéz belelógva a bilibe).

És miért is ez a cím? Most már étitek, hogy nem véletlenül a fürdő az én mumusom.

 

A mumus leküzdése

A mumus. Nem véletlenül kezdtem ezzel a felújítás tervezgetését. Bármennyire is kicsi a fürdő, sok buktatóval szembesülhetünk a tervezés és a kivitelezés során. Az előírások- a gázkészülékek beszerelésére és üzemeltetésére, kéményseprő, érintésvédelem és sorolhatnám.

Volt – vagyis van egy elképzelésem a fürdőszoba elrendezését illetően, de  megvalósítás tekintetében nem lehet előre eldönteni semmit. Az előzetes feltárások szerint a szennyvízelvezetés gerincvezetéke eternit csővezeték, amihez a csatlakozás nagyon kényes és nagy körültekintést igénylő feladat. Ugyanis egy óvatlan mozdulattal komoly károkat lehet okozni, és akkor akár nagyobb csőszakaszok cseréjére is szükség lehet- ami igen költséges mulatság.

Szóval a műszaki lehetőségek adják majd meg a végső elrendezés lehetőségeit.

Sok múlik azon is, hogy milyen stílus mellett dönt az ember. A konyha tervezésnél már írtam arról, hogy mi a legalapvetőbb előírás, ha kicsi a helyünk: világos színek – lehetőleg a fehér szín használata. Na és a “kevesebb több” nagy igazság figyelembevétele. Így a testes mediterrán stílus elvetve, a vitage nagy kedvenc, de igényli a sok “kütyüt” amitől esetleg zsúfolt hatást keltene az amúgy kicsi tér. A minimálhoz a környezet nem igazán passzol. Az igazi lofthoz meg kicsi a tér. Na tessék! Létezik jó választás? Megpróbáltam egy loftra hajazó, kicsit indusztriális stilusjegeket viselő fürdőben gondolkodni.

Most megmutatok néhány olyan fürdőszobát, ami nekem nagyon tetszett: (stílustól függetlenül)

 

a_kevesebb_neha_tobb_kis_41nm_es_masfel_szobas_lakas_16

 

a_kevesebb_neha_tobb_kis_41nm_es_masfel_szobas_lakas_17

7 (2) bathroom-ideas-for-small-bathrooms fürdőszobák 9 ideas_for-small_bathrooms ideas-for-a-small-bathroom-with-bathroom-designs-small-amazing-decoration-615109-decorating-ideas-600x881 ideas-for-a-small-bathroom-with-decorating-ideas-for-a-small-bathroom-pictures-600x800 ideas-for-a-small-bathroom-with-small-bathroom-jet-tub-thecadc-com-420x560 ideas-for-small-bathrooms retro-very-small-bathroom-ideas-x-with-cute-arrangement small_bathroom small_bathroom_decor tiny-bathroom tiny-bathroom-design

források: itt itt itt

Nézzük mivel is kezdjük ?

A lakásfelújítás nem egyszerű dolog. Egyrészt nem árt ha tudjuk hogy mit akarunk, mikorra akarjuk és nagyon fontos hogy tudjuk kivel karjuk. Így máris megérkeztünk az egyik nehéz kérdéshez. Hogyan válasszuk ki a megfelelő szakit? A választás során több szempont alapján dönthetünk. Egyrészt választhatjuk azt akit már régóta ismerünk, akiben megbízunk, aki már dolgozott nekünk és meg voltunk vele elégedve. Választhatunk ismeretlenül is mondjuk internetes keresés alapján, referenciák alapján, és választhatjuk az ismerősünket/rokonunkat/barátunkat is. Bárhogyan is döntünk nagyon fontos, hogy mielőtt egyetlen kapavágás is történik legyen a kezünkben árajánlat, vagy szerződés. Még akkor is, ha ismerőssel dolgozunk. Ha jó a kapcsolat akkor annál inkább, és éppen azért, hogy az is maradjon. Az árajánlat, vagy a szerződés minden fontos munkanemet tartalmaz, így nem érhet meglepetés senkit. Ha nincs “befutó” biztos mesterünk akkor érdemes több helyről is ajánlatot kérni, mert lehetnek különbségek. A bevett gyakorlat szerint 3 ajánlatra szükség van, hogy tudjon az ember dönteni.

Ezeken egyrészt már túl vagyok. Az épületgépész csapat már egy korábban kipróbált csapat, megbízható, és szakmailag is magas színvonalat képviselő társaság. Ugyanezt tudom elmondani a nyílászárós csapatról is. A villany még mindig vagy már megint kérdés. Ez most is leveri a biztosítékot hogy stílszerű legyek. Na de nem adjuk fel.

Annál is inkább mert a bontási munkákkal már megvagyunk.

Íme: Padló fölszedve, csempe leverve…

SAM_2249 másolata SAM_2250 másolata SAM_2252 másolata SAM_2253 SAM_2255

Természetesen ezzel párhuzamosan folyik a tervezgetés, amiről a következőkben mutatok gondolatébresztő enteriőröket.

 

Akasztják a hóhért.

A blog írás akkor ötlött fel bennem, amikor egy budapesti kis belvárosi lakás felújításába kezdtem. Akkor már körvonalazódott bennem, hogy a hobbiból talán hivatás lesz, és ezt az idő beigazolta, kijártam a lakberendező iskolát. És most íme itt egy új kihívás, egy újabb lakás felújítás. A- Z ig. Akkor amikor az első lakást csináltam leginkább az intuíciókra hagyatkoztam meg azokra az ismeretekre, amiket innen – onnan összecsipegettem. Most viszont már mint képzett lakberendező kezdek hozzá. A különbség a kettő között csak annyi, hogy most nagyobb a nyomás: nem hibázhatok. A képzés persze jó dolog, valamiféle rendszer alakul ki az ember fejében azokról az ismeretekről amit már addig is tudott, plusz néhány új dolog. Persze annak akinek nincs valamilyen műszaki előképzettsége, annak jóval több új információt tartogat egy ilyen iskola. De ennél a szakmánál is mint minden másnál a legtöbbet mégis a gyakorlat jelenti, és a tapasztalat.

De miért mondom hogy akasztják a hóhért? Azért mert ilyenkor amikor van egy új feladat, kihívás én is ott vagyok ahol a megrendelők is szoktak lenni: Milyen legyen ha majd kész lesz. Rengeteg dolog tetszik, szeretnék sok mindent megvalósítani, de egy ekkora kicsi lakásnál azért nem fér bele minden. tartogatni kell az ötletekből a következő feladatra 🙂Lakberendezo-web

Na de akkor kezdjünk is hozzá. A lakás egy egy szobás 30 m2-es kis garzon, pöttöm fürdőszobával, kicsit jobb mérető konyhával és ami a gyöngyszem ebben a lakásban, a konyhából nyílik egy világos, fedett, de mégis kültéri bevilágító “udvar”, a maga majdnem 3 m2-ével egy kis plusz csoda a belvárosban.

Na akkor először néhány fotó a kiindulási állapotról:

Ez a szoba, ami egy belső udvarra néz.

SAM_1965 SAM_1966

Ez az előszoba, ami egy légtérben van a konyhával, de mégis kicsit elszeparálva.

SAM_1973SAM_1969

Ez a konyha, ahonnan ki lehet menni a bevilágító “udvarra”.

SAM_1971  SAM_1974

Íme a kis gyöngyszem:

SAM_1975 SAM_1977 SAM_1978

És a pöttömnyi fürdő:

SAM_1983 SAM_1985 SAM_1987

Ezek a kiindulási állapotok. A következőkben lépésről lépésre írom majd meg a terezgetés, és a kivitelezés minden egyes fázisát, de nem most. Mindent a maga idejében!

 

Január Február Itt a nyár…

A nyári konyhákról ma már nem feltétlenül nagyanyáink klasszikus értelemben vett nyári konyhája jut az eszünkbe. Míg nagyanyáink nyári konyháját a család ellátásának praktikái hozták létre, ma inkább a közösségi színterek egyik helyszíne a – nem is annyira nyári konyha, mint inkább kültéri- kerti konyha.

Még emlékszem amikor a nagymamám nyári konyhájában a káposzta savanyítás, a befőzés, a disznótorok munkái folytak. A   dédmamám nyári konyhájában kemence is volt, ott  a kenyér vagy kalács dagasztás és sütés illata van az orromban még ma is. Sőt még a mi lakodalmunkba is ott készült a kemencés kalács. Hmm..

ny__ri_konyha        Osszkomfortos_csaladi_haz_nyarikonyha_elado_0149742760

Na de most a modern háziasszonyok korában a nyár a grillpartik, bográcsozások időszaka. Arra megfelelő helyszín egy kültéri kerti konyha. Mer ki szeretne zárt térben gatyára izzadni egy egy vendégségre készülés során, ha a sütés főzés elvégezhető egy árnyékos szellős helyen.

Vannak, akik ennek érdekében komolyabb beruházással komplett nyári konyhát alakít ki a teraszon, a ház oldalában, a kert végében, mások csak átmenetileg üzembe helyeznek egy villanyrezsót a balkonon kempingasztalra állítva.

Na de milyen az ideális kültéri konyha?Hol legyen a helye? Közel legyen a házhoz ? Megoldható a folyóvíz kell meleg víz is? Milyen típusú sütő – főzőfelületeket szeretnénk kombinálni? Mert praktikus, ha a kinti sütögetés közben nem kell öt percenként beszaladni, leellenőrizni a köretet. Ezután jön csak az anyag és stílusválasztás. Egy kerti konyhánál fontos szempont a jól használhatóság, amit megfelelő méretű pultokkal és sütőfelületekkel érhetünk el. Az időjárás viszontagságai elleni védelem szintén jelentős kivitelezési szempont lehet, ugyanis senki sem vágyik arra, hogy időt és pénzt nem kímélve megépített kerti konyháját az egész éves csapadék vagy tűző napsütés, esetleg a téli fagy egy – két év alatt leamortizálja.

 

Nyakunkon a nyár, és el kell kezdeni a tervezést kivitelezést hogy már az idei nyáron élvezhessük a nyári konyha előnyeit.

Íme néhány példa más más stílus, más más szempontok alapján megépített nyári konyhák, kerti főzőhelyek.

Az újrahasznosítás itt sem maradhat el!

 

3  
 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

Modern nagyszabású kerti konyhák

1

Milyen-az-idealis-kulteri-konyha_8924dc54c735e98cb539d8642a2c4bf4 outdoor-kitchen_0001 outdoor-kitchen

Rusztikus, mediterrán provance stílusban a teljesség igénye nélkül:

 sm2038_4_summer_kitchensutogetespergola outdoor-living-spaces_0001_01

kertik10 item6_rendition_slideshowVertical_rect540

luxury-outdoor-kitchen-ams-landscape-design-studios_1339

kitchenette

outdoor-kitchen-bar-earthart-landscape-designs-inc_1256

 

kertik10cozy-rustic-patio-designs-3-554x36702

4391600295_336d686e9e

09

 Kicsi helyen, vagy saját készítésű, ötletes megoldások.

2SPOutdoorKitchen061610  SPOutdoorKitchen061610

outdoorkitchen_rect540_rect540

balcony-bbq 

grill_a_vir_gtart_ban3 másolata

sigmafocus-BBQ-1

 

Végül: az elvetemült újrahasznosítóknak:

cyrdx másolata 

IMGP8885_trabant_grill

ajandek-otletek-8c54af527f6c322152d21ebb682c1a28

forrás: itt itt itt itt itt

 

 

Kicsi a konyha? 7+1 ötlet hogy nagyobbnak tűnjön.

Ha kicsi a konyhád:

1. A fal színe fehér, fehér, fehér…. de ha nagyon akarsz színt a falra akkor nagyon világos bézs, tojáshéj, ekrü, szürke, de nagyon világos! Tilos a narancs, zöld, barna, bordó és más élénk színek     

8-small-kitchen-diner-600x45027nm_modern_kis_egyszobas_lakas_konyhaszigettel_08

2. Kisebb szekrényekben kell gondolkodni. Ha lehet jobb a magas lábon álló alsó szekrény, vagy a falra rögzített úgynevezett lebegő szekrény amitől szellősebb marad a tér.

 

 

3. A konyhabútor tervezésénél vegyük figyelembe, hogy a legtöbb konyhai berendezésből van a szabványosnál kisebb méretű. Válasszuk azokat. Két égős főzőlap, kisebb mosogatógép, egymedencés mosogató stb.mojlig-domino-gazfozolap-egos-fekete__0281226_PE419814_S4

4. A felső szekrények helyett vagy mellett jó, ha nyitott polcokat is használunk, attól levegősebb lesz a tér.

 

         20111104hazitunde5         otthonkommando

 

5. Étkezésre jó szolgálatot tehet a lehajtható, kihúzható felhajtható, kihajtható asztal megoldás. Ennek a megoldására nem árt, ha ismersz egy ügyes asztalost.

phpThumb_generated_thumbnailjpg

kompakt-konyha

6. Fontos a jól megtervezett világítás. Egyrészt a biztonságos munkavégzés miatt, másrészt a sok fény tágítja a teret.

konyhaivilagitas

konyhabutor-vilagitas-2

 

7. Az ablakot ne takarjuk e  függönyökkel, sötétítővel, mert az is szűkíti a teret, inkább hagyjuk a fényt beáramolni.

37788084342905211_tLGTMFJl_f                                                  259660734735533446_rgfL7GmP_f

+1. És ami elengedhetetlen: Mindig legyen rend a konyhában. a rumli egyrészt nem szép látvány, másrészt a tiszta rendezett tér tágasabbnak is tűnik. (végső esetben tehetünk ajtót is a konyhára és rázárjuk :))

IMG_6122

 

Jó Jó de mekkora legyen?

Beszéltünk a technológiáról, és a tervezés alapvető kérdéseiről, most egy kicsit több ergonómia, és több konkrétum.

A konyhabútorok méreteit tekintve ma már minden lehetséges, de a bútor áruházak, az asztalosok mind modul méretek alapján dolgoznak.

Ez nem azért van, mert az asztalosok csak így tudnak legyártani bútorokat, természetesen egy ügyes asztalosnak nem jelent akadályt egyedi méreteket gyártani. Sőt vannak esetek, amikor csak azt lehet. De a konyhaajtók, a bútor vasalatok, a beépíthető konyhai gépek méretei és a belső kiegészítők miatt követni érdemes a modulokat. konyha-e1408217407240

A konyha méretezésének alapszabálya a 15 cm-es egység. A szekrények általában 30, 45, 60, 90, 120 cm-esek. De ma már találunk a standard méretek között 40-es, 50-es elemeket is. A mélységük 60 cm. A magasságuk általában 90 cm. A gépek – akár beépíthető, akár nem – a 60-as elemhez igazodnak.

 Konyha-38667_1_34295_3_OriginalImage-e1408217899154

A munkalap és a felső szekrények közötti távolság szerencsés esetben 45-55 cm között van. De ha a konyhát használók magassági méretei eltérőek az átlagostól, (magasabbak, vagy éppen alacsonyak) akkor saját méretekhez célszerű igazítani. 

Konyha méretek

Egy kis kitérő: rokonaim beköltöztek egy gyönyörű lakásba. Felújították a lakást, de a gépészethez nem nyúltak. A használat során jöttek rá igazán, hogy a pár igen magasra nőtt fiú tagjának nagyon kényelmetlen magasságban vannak a villanykapcsolók. Konkrétan le kell hajolnia kissé, ha használja.

Ami mondjuk egy kisgyermekes családban áldás lehet – hogy a gyerek is eléri a kapcsolót- az bizonyos esetekben igen kényelmetlen, vagy akár bosszantó is lehet. Mindenesetre a kapcsoló megvárják a következő felújítást.

Na de vissza a konyhához:

A felső szekrények mélysége 30 vagy 45 cm, magasságuk általában 45, 60, vagy 90 cm. természetesen lehet ettől eltérő is, akár egészen a mennyezetig is érhet, de akkor számolni kell vele, hogy a felső polcokra csak ritkán használatos dolgokat tegyél.

38670_1_34294_2_OriginalImage-495x238-e1408217541106

A felső szekrények tervezésénél kell foglalkozni a szagelszívókkal. Ennek kiválasztásánál nagyon körültekintően kell eljárni. Választható beépíthető vagy nem, kerülhet-e még fölé szekrény vagy nem. Van egy két dolog, ami túlmutat az esztétikán – ha páraelszívóról van szó. Így tudnod kell, hogyha van a páraelszívóval egy helyiségben nyílt égésterű gázkészülék (konvektor, régi vízmelegítő) akkor nem használhatsz páraelszívót, vagy legalábbis annak megtervezése szakembert igényel!

 Néhány igazán különleges páraelszívó: (persze a funkció és az esztétika nem mindig jár karöltve egymással)

00                       

 

                     

 

 

 

 

 

   elica_wave2             

  KD8950_0J

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ELICA-LOFRA-e12890738734971                      

       elica-design-paraelszivo-17

   

 

 

 

ELICA-e1289072032759       

 

 

A tevékenységekhez szükséges helyigény:

 

Ezek a méretek egy főre vonatkoznak, tehát ha nem egyedül főzöl és a hely engedi, hagyj rá kényelmesen, ne kelljen mindig behúznod a hátsódat, hogy a másik elférjen.

20140415_post_107256_20121108212957

A konyha elrendezése:

5 alaptípus van: 1. egysoros – 2. kétsoros – 3. L alakú – 4. U alakú – 5. konyhaszigetes elrendezés.

 35522_4090323_578_71b39ae30db375e6549da83c80b1745f

Álmaim konyhájában, akkora hely van, hogy válogathatok az elrendezések között. Mindemellett akár álmodozunk, akár a valóságban foglalkozunk a konyhánkkal, akár kicsi, akár óriási konyhánk van, a technológiai sorrendet semmiképp ne veszítsük szem elől.

A kétsorosnál, az U alakúnál és a szigetesnél, ahol van két párhuzamos pult ott a sorrend nem egy egyenes mentén, hanem egy háromszögben helyezkedik el. Így akár egy helyben állva is körbe tudunk menni az egyes tevékenységeken.

konyhaformak

forrás

 

Hogy ne a hátfájás diktálja a receptet

 

mosogatas

 

 

Ki ne állt volna egy húzós vendégvárós nap után a konyhában úgy hogy “mindjárt leszakad a derekam”. Nem is tudod felszabadultan élvezni a vendégséget, ha arra gondolsz végig, hogy még mennyi fárasztó munka vár rád a vendégség után.

 

 

20111213-miele-701

 

 

Ilyen segítséget nem kínálhatok mindenkinek aki a blogot olvassa, de abban segíthetek, hogy egy jól átgondolt konyhád lehessen. 

 

 

 

 

 

Miután már végig gondoltat, hogy ki az aki a leginkább használja a konyhát, milyen gyakran és mekkora létszámra főzöl, akkor már jöhet a következő lépés a konyha ergonómiájának megtervezése. Ehhez nagyon fontos ismernünk a munkafolyamatot, a főzés- a konyhai munka technológiai sorrendjét.

A technológiai sorrend igen logikus:
Tárolás – Előkészítés – Tisztítás – Összeállítás – Főzés – Tálalás

 

zoldsegek-tarolasa-kepek-5
A tárolás leginkább  az alapanyagok tárolását  jelenti. A kiindulási pont itt nem a kályha, hanem a kamra és a hűtő. Az sem árt, ha a bejárathoz közel van, hogy a bevásárlás után könnyen el tudj pakolni. Ha nincs kamrád akkor a bútorodban is kialakíthatsz jópofa tároló helyeket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előkészítéshez fontos hogy a kamrához és/vagy a hűtőhöz közel, leginkább mellette legyen egy munkapult felület, ahol elő tudod készíteni az alapanyagot. kicsomagolni, felbontani stb. Ez legalább 60 cm széles legyen.

konyhai_taroloTisztításhoz kell a mosogató, ami az előkészítést követi.   A nyers húst, zöldséget, stb. megtisztítod, pucolod, hámozod.Gyönyörűek a nagy kéttálcás mély mosogatók, de csak akkor javaslom, ha van helyed bőven. Ha kicsi a konyhád, akkor ne vedd el a helyet a munkapultoktól. Vannak másfél tálcás mosogatók is, az egy jó áthidaló megoldás az egy és a két tálcás között. nekem is ilyen van, és az edényszárítót pedig a falra rögzítettem, agy marad alatta hely a munkapulton. a leggyakrabban a mosogató alatt helyezzük el a szemetest is. Ez logikus, mert itt az előkészítési tisztítási folyamat során keletkezik a legtöbb szemét. Mindenképpen érdemes szelektív hulladékgyűjtőben gondolkodnunk. Egyrészt környezetvédelmi okokból másrészt anyagi okokból. Hiszen ha csökkenteni tudjuk a szemetünk mennyiségét, akkor a hulladékszállítás költségét is csökkenteni tudjuk. (persze csak ha egyedileg fizetjük) Szelektív hulladékgyűjtők nagyon széles kínálata található meg a piacon, érdemes kicsit utánakeresgetni.

  zöldkonyha (2)

konyha_fűszeres

Az összeállításhoz kell  a legnagyobb felület- legalább 100-120 cm széles-, mivel itt készül az étel, akár több fogáshoz is egy időben. keverünk, turmixolunk, panírozunk …..Ide pakolod elő az edényeket, itt használod a fűszereket. Úgyhogy ha jól átgondolod, akkor ehhez a pulthoz kell tenned a fűszeres polcot, vagy a szekrényben a fűszeres rekeszeket. Szerintem e fűszertartók sohasem maradnak olyan szépek mint új korukban bárhogy vigyáz az ember, úgyhogy jobb ezeket a szem elől rejtve tartani.  konyha_füszeres2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

konyha_fuszerek

 Itt a szekrényajtó belső oldalán vannak a polcok, praktikus, átlátható, eltüntethető.. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a kettő nagy kedvencem. Ha nagy leszek…..

Kitchen-Spices-at-Practical-Organization-in-the-Kitchen-Cabinet-Comfortable-Kitchen-Inspiration

 

Kitchen-Storage-Furniture-Ideas-Solutions

 

chatelaine_pro_pyrolyse_tuzhely_0

Na és persze nem árt, ha innen is könnyen eléred a szemetest.

 

Most már hogy mindent tároltunk tisztítottunk előkészítettünk jöhet a főzés. Ehhez a munkafolyamathoz tartozik a főzés, sütés, ide kapcsolódik a mikró, a grillező is. Tűzhelyekből is igen nagy a kínálat. A hagyományos 4 égős mellett kapható 2 égős is, ami kicsi lakásban nagyon praktikus, de vannak 5 vagy akér 6 égősek is, Sőt olyan is, aminek beépített grillező platnija van. Megjelenésben is nagyon nagy a választék a modern a formatervezett, a design, a hagyományos…

 

A sütőt pedig nem kell a főzőlap alá tenni, lehet külön is vásárolni, és akkor magasabbra teheted. Egyrészt kényelmes mert nem kell hajolgatni, ha pl. locsolgatni kell a pecsenyét, vagy ha gyerek van a háznál akkor még biztonságosabb is. 

   VG231114

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És végül a tálalás. Erre a munkafolyamatra célszerű egy 60-as helyet hagyni. A szép tálaláshoz is hely kell, és ha lehet akkor ez legyen a legközelebb az étkezőhöz. Ezzel végére értünk. Van ahol ez könnyebben van ahol nehezen kivitelezhető, hogy minden funkciónak megfelelő méretű helye legyen. A technológiai sorrendet azonban igyekezzünk nem felrúgni, hogy a saját dolgunkat megkönnyítsük.
angolna_uborka

 

 

Konyha lépésről lépésre

Szóval megint a konyha, vagy még mindig. Korábban írtam arról, hogy mindig fontos a funkciót szem előtt tartani a tervezés során, és hogy ez a konyha esetében hatványozottan igaz. Mégis hogyan kezdjünk hozzá? Mi legyen az a tervezési elv ami mentén haladjunk? most néhány pontba összeszedve megpróbálom leírni azokat a lépéseket amit figyelembe kell venni a tervezés során. A konyhában nem szerencsés az improvizáció, és az az indok sem hogy “jobban tetszene, ha a másik oldalon lenne”. A cél a jól használható kényelmes konyha. Az édesanyám szekrényében volt egy szakácskönyv, amit 1965-ben adtak ki. Ebben külön fejezet foglalkozik a modern lakás berendezésével, a bútorok elhelyezésével. Nagyon mulatságos olvasmány. A konyha tekintetében vannak benne olyan alapigazságok, amelyek ma is megállják a helyüket. Úgy mint: ” A háziasszony egyik fontos munkaterülete a konyha. Azért a korszerű konyha berendezése aszerint az alapelv szerint történik, hogy a háziasszony a legkevesebb mozgással s a legkisebb területen végezhesse el a konyhai munkákat.” Ezen kívül írnak még a hűtőszekrény fontosságáról és hogy mennyire megkönnyítik a modern háziasszony dolgát a villamos és gáz tűzhelyek.

Honnan indultunk?

 

 

059

 

Ez még nem a modern konyha….

 

 

 

magyar-neprajzi-lexikon

 

A modern konyha az 1960-as években.

 

011_az_eletmod_alakulasa_clip_image002_0001

panoramas_ingatlan-4

 

Na de hogy a mai kornak megfelelő modern konyhánk legyen íme néhány pontban összeszedve a tervezés fázisai:

1. lépés:

Fel kell mérned, hogy mennyire tölt be fontos szerepet az életedben a konyha. Nap- mint nap főzöl vagy csak alkalom szerűen? Egyedül vagy, vagy a pároddal, vagy családdal? Gyakran fogadsz vendégeket, olyankor általában hány embernek főzöl?

Ha csak ritkán főzöl és csak egyedül vagy ketten vagytok, akkor fölösleges nagy konyhában gondolkodni. Ha viszont gyakran főzöl, vagy többen vagytok, akkor kell hogy legyen elegendő helyes az ételek elkészítéséhez tálalásához.

kicsi

Modern-Small-Kitchens-Design-10 modern big kitchen design

2. lépés:

a tervezésnél fontos tudni, hogy ki használja leggyakrabban a konyhát, és annak a személynek a méreteit kell figyelembe venni. Az ergonomikus konyha tervezésének fontosságáról már beszéltem. Itt kell foglalkoznunk vele, mert nem mindegy, hogy a konyhában tevékenykedő milyen magas. A konyhapultok standard magasságától el lehet térni, sőt ajánlatos is, ha az átlagtól elérő a magasság. Ha nagyon alacsony vagy akkor nem jó a 90 cm, mert a levest esetleg sámliról kell majd kavarni. de ha az átlagnál magasabb. akkor érdemes magasabbra tervezni a pultot. A tűzhely akkor is lehet alacsonyabb.

 

compac-konyhapult-03 technistone-konyhapult-01

 

technistone-konyhapult-05

3. lépés: 

Mennyi tároló helyre van szükség? Van -e kamrád? Fontos, hogy legyen elegendő tároló hely az edényeknek, a konyhai eszközöknek, és akár kamraszekrényre is szükséged lehet. ne felejtsd el, hogy sok olyan eszköz mütyűr gyűlik össze a konyha tájékán, amit évente egyszer vagy kétszer használsz, de mégis jó ha van. azoknak lehet helyet találni a felső szekrények magasabb polcain. Amit gyakran használsz, az legyen mindig a kezed ügyében. Hasznos ha sok fiókot tervezel, annak a mélysége is lehet változó. Döntés előtt mindenképpen érdemes tájékozódni a konyhabútor vasalatokról, mert nagyon sok lehetőséget rejtenek.

 

3 6     359331 00006232230 amerikai-dio-konyhabutor-furner-th-design-11 balintbarkacs.unas_.hu_-680x365 Blum images kis-konyha-berendezesi-otletek-01 storage12

4. lépés:

Ha van lehetőséged a konyha lakásban történő elhelyezésének kiválasztására, akkor a keleti, délkeleti tájolást válaszd. nem túl meleg, de kellően világos. Ha nincs lehetőséged, akkor foglalkozni kell a megfelelő világításról (ha pl északi) a megfelelő árnyékolásról, (ha déli vagy nyugati). A mesterséges világításánál legyen központi megvilágítás, és mindenképpen legyen a munkapultot megvilágító fényforrás is. A konyha veszélyes üzem, fontos hogy jól lássuk hogy mit is csinálunk. És persze lehet még bútor világítás, vagy a párkányokon végig futó rejtett világítás, ami kellemes hangulatot ad a konyhának.

1contemporary-kitchen16 vil7P3VT contemporary-kitchen19 Fabulous-Light-Filled-Modern-Kitchens-Design-led-light-strip-lights-strips-under-cabinet-lighting-kitchen-ideas-house-stage-modern-pictures-Marble-Countertop-White-Cupboard freshomekreta6 virtuves-baldu-led-apsvietimas

5. lépés:

 

Ez akár az első lépések egyike is lehetne, de mindenképpen előzze meg a burkolást és festést. Fontos tudni előre, hogy hány elektromos géped van, milyen gépeknek kell elektromos kiállást biztosítani. Mi az amit napi szinten használsz és mi az amit csak ritkán veszel elő. A pult alatt is kell néhány kiállás a tűzhelynek, (akkor is ha gáz üzemű mert a szikragyújtó árammal működik) mosogatógép esetleg mosógép, a mosogatónál konyhamalac… Na és semmiképp nem szabad megfeledkezni a páraelszívó csatlakozásáról sem. A konyhai kisgépeket tárolhatjuk elrejtve is, de ha ilyen szépek, akkor elől is hagyhatjuk.

7 next1

1238184_625905827440954_1822897695_n

konyhai-tarolo3-660-440

Ha ezeket végig gondoltad, lejegyzetelted, majd ezt követően kezdődhet el a konkrét tervezés. erről a következő bejegyzésben…