Pakoljunk de hova?

Galla Miklósnak volt egy érdekes eszmefuttatása az emberek összegyűjtött dolgaival kapcsolatban. Ő úgy nevezte: “CUCC”. érdemes rákeresni, mert azzal együtt hogy vicces, azért tanulságos is. Szerinte az emberek azért építenek házat, hpgy legyen helye a “cucc”-nak. És ebben is van igazság. A minap körülnéztem a garázsban, amit már évek óta nem használunk az autóinknak, kizárólag “cucc” van benne, és arra gondoltam, hogy 12 évvel ezelőtt amikor 55 nm-es lakásban éltünk, hol voltak ezek a “cucc”-ok?

És elkezdtem helyet csinálni a garázsban hogy a fekete lyukban lévő  “cucc”elférjen. És miközben lázasan dobozoltam és címkéztem a dobozokat, arra jöttem rá, hogy ezek a dobozok a teljes tartalmukkal együtt szinte mind fölöslegesek. Úgyhogy tettem is egy néma fogadalmat: Csak az a doboz költözik vissza a dolgozó szobába, amihez hozzá kell nyúlni. Az a doboz, aminek a tartalma nem hiányzik a mindennapokhoz száműzetésben mard a garázsban. aztán onnan egyszercsak…….

Na de ami visszakerül hová kerüljön? Mint ahogy már korábban írtam ennek a kicsiny szobának 3 funkciót kell kielégíteni: dolgozó, vendégszoba és tároló-gardrób. (nem csak ruháknak)

A tároló-mosókonyha funkcióval és a dolgozó funkcióval már foglalkoztam, most a tárolás került előtérbe. Vannak gardrób szekrény elemek, amiket fel tudok majd használni, de mindenképpen kell egy “új ruha” ezeknek a szekrényeknek.

Többféle megoldásra is gondoltam, de most egy kicsi járható gardróbra gondoltam ami egy szép tolóajtó mögött van.

Például így:

4 5

2 Small-Bedrooms-Decoration

Sok más lehetőség is szóba jöhet, de sajnos nekem nagyon kicsi a helyem úgyhogy ilyen szép tágas gardrób sajna szóba sem jöhet. Pedig….

1 9

A vasaló  deszka egy örök kérdés: Hol legyen, ha már nem kell hová “dugjam el”?

íme egy remek megoldás:

Ennél a tárolónál a kihúzható kamrapolcot a takarítóeszközök tárolására használják. szerintem ötletes megoldás.

6 8

 

S ha már takarító eszköz, akkor még egy-két ötlet a tárolásra:

creative-juice-laundry-day-1166

lovely-small-space-storage-ideas-7-DrFul

Végül néhány kedvenc a kedvenceknek: Cipők, táskák kényeztetése:

Ha a cipők cipős dobozban vannak, sohasem tudom hogy amelyiket éppen keresem az melyik dobozban van. Ez nem fordulhat elő ennél a megoldásnál.

cipő1

 

A cipőknek talán nem annyira kényelemes, de a táskák biztosan jól érzik magukat egy ilyen szekrényben.

3 purse-storage-ideas-shelves

És ki ne örülne egy ilyen barkácsolós alkotós saroknak?

7

forrás: 1  

Mi tartott eddig?!

Ismét hosszú idő után jelentkezem. Megkezdődött a nyár, dübörög a nyári szünet, és persze nem kicsit frusztrált már hogy elhanyagoltam a látogatóimat, de mint minden anyának: első a család. Persze bosszankodtam hogy nincs időm a blogomra, majd megnyugtattam magam: mi másért csinálom, minthogy örömöm telik benne. Akkor miért bosszankodom? No most egy kis időt lopva folytatom a “fekete  lyuk” projektet. Az előzményekről annyit, hogy van egy szoba a lakásunkban, amit én csak fekete lyuknak hívok. Ez a lomos-mindenes szoba, ahol minden van, ezt szeretném kicsit rendbe szedni. Az előzőekben a meg nem valósuló álomról – a mosókonyháról ötleteltem. Most a dolgozó funkciót boncolgatnám.

Két munkaállomást szeretnék, mert mindketten dolgozunk itthon (is). Nagy asztalfelület nem kell, de rengeteg pakolóhely, polcok szekrények fiókok annál inkább. Bármennyire is szeretném sajna ez a szoba nem lesz egy tágas szellős impozáns dolgozó szoba, sokkal inkább a praktikumról kell hogy szóljon minden négyzetmilliméter. Néhány gondolatébresztő:

 

Zárt és nyitott felületek ez tetszik!

 

1

Remek színek együtt. Markáns, elegáns.

 

2

 

 

5

 

Jópofa, hogy a fiókok meg vannak számozva. Könnyebb a keresgetés: “Anya hol van a …”   “Az ötös fiókban!”

7

 

8

A mennyezetig futó zárt szekrény! Felejtsük el a portörlést!

9

 

Nálunk hasonló elrendezés jöhet szóba. Az ablak elé beforduló pakolós asztallal.

  11 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Színek! Színek! Színek! (Bár a rózsaszín nálunk biztos nem jön szóba!)

colorful-home-office-design-ideas-various-color-home-office-design

office-home-colorful-ideas

 

Organizing-Home-Office-Supplies-Ideas

 

 

Itt is az ablak előtt van.

dolg1

dolgozo_ablak

 

dolg2

dolg3

Ez egy nagyon elegáns megoldás,

dolg4  dolgozo1 dolgozo2 dolgozo3 dolgozo4 dolgozó4 dolgozosarok_lakberendezes_2

Ha lenne egy tágas szobám…

dolgozoszoba_lakberendezes_iroda_otthon dolgozoszoba_lakberendezes_sotet_butorokkal 

S végül: ha lenne egy szép nagy kertem….

10

 

Forrás 1  2  3  4  5

 

Fekete lyuk

Nem tudom ki hogy van vele, de nálunk van egy szoba, amit én csak fekete lyuknak hívok. Itt minden van. Takarító eszköztől az archivált iratokon keresztül, a tengerjáró cipőig írd és mondd minden. Funkcióban is illeszkedik az elnevezéshez. Használjuk dolgozónak,  vasaló és teregető szobának, raktár és irattár, de egy kicsit gyerekszoba is. (Erről bővebben később). Na és a berendezés? Az sem semmi. A jó lesz még valamire, sajnálom kidobni és a régen úgy szerettem bútordarabok gyűjtőhelye lett. Na de ebből elég, most ez lesz a következő megoldandó feladat az előszobával együtt. Itt most nem számíthattok ilyen volt ilyen lett fotókra, mert az ilyen volt állapotot nem szívesen publikálom 🙂

Amit mindenképpen meg kell oldani, az az, hogy legyen elég tároló hely mind az iratoknak, mind pedig az olyan dolgoknak mint porszívó, és egyéb takarító eszközök, ruháskosarak stb. Ezen kívül kell hogy legyen egy ággyá alakítható ülőalkalmatosság, mondjuk egy kanapé. Erre több szempont miatt is szükség van. A ház 3 szintes. Az alagsorban klasszikusan van garázs, tároló, kazánház. A földszinten a hálószobánk, a fekete lyuk, nappali étkező fürdő, és az emeleten vannak a gyerekszobák. (Szám szerint három) A kicsi lányunk viszont- amióta a nagyobb testvérek kollégisták lettek, nem szeret egyedül aludni fent az emeleten. Ezért van szükség a fekvőhelyre a felújítandó szobában.

Vegyük sorra a kialakítandó funkciókat:

Sajna mosókonyhám, vagy háztartási helyiségem ebben a házban nem lesz. Így be kell érnem azzal, hogy jól kitalált, megkomponált tároló bútorok legyenek a szobában, ahol mindent el tudok pakolni, amit csak kell. Először is a takarító eszközöket venném sorra.

De hogy ne mindig a realitások talaján éljünk- egy kis álom, ami nem fog valóra válni. Legalább is nem ebben a házban és nem mostanában. Aztán meg  ki tudja … soha ne mondd hogy soha!

matte-grey-cabinets-in-laundry-room Laundry-Room-Storage-Ideas-with-chandelier laundry-room-storage-ideas8 laundry-room-design organised-laundry-space

És azok, amiknek van realitása most:

5426963bf4c7494edb32e285208b90ca dcf3101abc8e968e9a04a10502f6bf00 konyha_tarolo_1356779446  tároló2tároló

 A következőkben az iroda funkcióra keresünk majd ötleteket.

1 2 3

Aki nem bír magával…

Van aki nem bír magával, ha lezárul egy feladat rögtön kell egy másik. Ez velem is így van, Csak annyi a különbség, hogy erre már régóta készülök, de mivel tudom hogy mivel jár nagyon nehezen adom rá a fejem, de sajna már nem tűr halasztást:

Dolgozó, nappali, előszoba. Ez mind rehabilitációra szorul. (Akkudt eset mind a három):)

Az előszoba okozza a legnagyobb fejtörést, mert nagyon kicsi, és mi sokan vagyunk. Néha úgy érzem magam az előszobában, mintha szűzlábúak élnének a házban. Jó lenne egy leülő hely is, könnyebb lenne a cipőhúzás. Jó lenne ha meg lehetne növelni a méretét, de sajna nem megoldható. Úgyhogy valami okos tárolóban kell gondolkodni, és  sok sok kompromisszumban. Na de kezdjük az elején:

Néhány gondolatébresztő ötlet, ami jópofa lehet előszobába.

Kis létszám kicsi előszoba:

13810910-R3L8T8D-650-1 

 

  13811160-R3L8T8D-650-14

 

13811260-R3L8T8D-650-4

 

Játékos, színes, újrahasznosított…

13811310-R3L8T8D-650-21

13811360-R3L8T8D-650-8

 

13811410-R3L8T8D-650-7

  13810960-R3L8T8D-650-18

 

13811560-R3L8T8D-650-9

 

13811660-R3L8T8D-650-20

 

13811710-R3L8T8D-650-6

 

13811810-R3L8T8D-650-16

 

13811860-R3L8T8D-650-3.png

 

Rendszerezve átláthatóan. Ez tetszik!

 

13811960-R3L8T8D-650-13

 

13812010-R3L8T8D-650-10      

 

Izgalmas fogas megoldások:

13823310-R3L8T8D-650-1-1

piano-eloszoba-fogas-1

 

 

 

 

 

 

 

p311735_488_336-1

 

vizjel.php

 

Nagy létszám, sok cipő:

13840460-R3L8T8D-650-0

 

 

És végül a nagy kedvenc:

ELŐSZOBA

 

 

 

 

 

 

 

 

Ilyen volt ilyen lett…

Mindig szerettem az ilyen volt ilyen lett rovatokat a lakberendezési magazinokban. Megfogadtam magamnak, hogy én is csinálok majd ilyet, ha lesz mit megmutatnom. a fotózási technikán még javítanom kell ezt belátom… 🙂

Most néhány kollázs

A bejárat:

bejárat

Fürdőszoba:

fürdő1 fürdő2 fürdő3

Konyha étkező

konyha1 konyha2

 

Nappali:

nappali1 nappali2 nappali3

És végül a lakás kis gyöngyszeme: a teraszként funkcionáló bevilágító udvar.

 

terasz

Mit kezdjünk egy levágott ággal?

Mit is kezdhetnénk. Lehet belőle tűzifa a kandallóba, vagy a szalonna sütésnél az udvaron. De mit tegyünk, ha sajnáljuk a tűzre dobni?

SAM_2373

Fessük le. Például fehérre, tekerjünk rá villanydrótot foglalattal

20150427_152255 20150427_152305 20150427_152313

Végül öltöztessük fel egy – egy rizslámpa burával:

SAM_2667 SAM_2669 másolata

 

Vagy csináljunk belőle fogast:

SAM_2614 SAM_2615

Vannak még ötletek. Érdekel?

 

Fantázia, akarat, szabadidő

Ez a három dolog az ami feltétlenül kell, ha ki akarod magad próbálni a raklaptuningolásban. Ezen kívül kell persze más is, de ezek nélkül biztos hogy nem fog sikerülni. Az első hozzávalóhoz tudok egy kis segítséget adni, de a többihez sajna nem. Na de ha az ötlet meg van, akkor remélhetőleg meg lesz az akarat is, és akkor már időt is szakítunk a megvalósításra. Fontos! Ne légy türelmetlen. Sok és alapos munkával lehet a tökéletes végeredményt elérni.

Íme tehát ötletek kintre, bentre, egyszerűbbek, bonyolultabbak… lehet válogatni.

 

Outdoor-Pallet-Furniture-DIY-ideas-and-tutorials3 ce2848a9890462b4a3d62f29cd238868

 

Pallets-Recycling                       04b61dc55633689c2075c9370de2d58d

600x600x19589_10205464003952212_1068665146349914631_n-600x600.jpg.pagespeed.ic.kEMrZ2eO7Fgsz-HtyOe2 d15d1a5d44d15751b213d1fff4dd6ed6

 

Néhány ötlet, amihez nem kell a teljes raklap csak a deszkák róla:

64-Creative-Ways-To-Recycle-A-Pallet_57 másolata 600x450x047-600x450.jpg.pagespeed.ic.71elQsQ7ofOz31iqLjzj másolata 600x487x039-600x487.jpg.pagespeed.ic.y7fysqMKYKMeGKSBY39H másolata diy-used-pallet-projects-5 másolata room-divider másolata

És néhány ötlet a lakásba:

Itt a világítás a lényeg.

946bcb428490a5dbcaecaa9975781e47

 

Vagy ha sok hely kell a mozizáshoz

cinema

Itt az tetszett, hogy kis lerakó hely is van a kanapé mellett.

 

pallet-1

 

A csajosabb finomabb stílusba is beilleszthető

 

 

 pallet-designrulz-9

Ha gyerekszoba, ne felejtsük el a tökéletes szálkamentesítést. Szóval csiszolás csiszolás és még egy kis csiszolás…

pallet-designrulz-14  pallets-design-ideas-pallet-furniture-14

 

Szépek a kövek az üveglap alatt. A raklap nehézkes megjelenését szépen oldja a sok apró üvegváza

 

 

pallets-diy-ideas5 

Mosdószekrény és térelválasztás egyben mindez raklapból?…(mellesleg az ágy szerkezete is megér egy misét)

 

pallet-room-divider-1

 

És természetesen a kedvenceink sem maradhatnak ki:

6e0aca3909027bd259154c9e4c97a302 pallet-designrulz-7

 

források:

1   2

A nagy megosztó: A raklap

Igen, megosztó a raklap újrahasznosító téma. Vannak akik esküsznek rá, és bármit elkészítenek belőle – rusztikus, ipari, loft, vintage, ezek mind jó barátai a raklap újrahasznosításnak. Vannak akik hidegrázást kapnak tőle. De mi a helyzet valójában. A stílusos jó megjelenésű raklapbútor megvalósítása igen munkaigényes- de nem állítom hogy nem éri meg. Csiszolás, majd ezt követően szálkaeltávolítás, festés vagy lazúrozás, ismét csiszolás…. majd újra festés, és akkor jöhet a többi.

Nálam ez úgy nézett ki, hogy előkészítés után két raklapot tettem egymásra és úgy kapta a görgős lábakat. Tetejére szivacs, amit egy kedves kárpitos barátom csinált meg (Köszi Gyurci!) Háttámlaként is szivacsokat használtam, de ez csak akkor jó ha a fal előtt van a kanapé. Négy raklap nyolc görgő, jó pár óra munka és íme az eredmény:

20150420_17235220150422_154159 

 

SAM_2376

 

SAM_2656 SAM_2655

 

SAM_2663

 

Mi kell a boldogsághoz

Nekem kevés is elég. Sokat gondolkodtam már ezen, hogy hol húzódik a határ a boldogság és az elégedettség között, mert a kettő szoros rokonságban van egymással. Ha kitűzök magam elé egy napi ütemtervet a tennivalókkal, és csak néhány dolog marad el, akkor elégedett vagyok, de azért ez még nem tölt el boldogsággal. Ha a férjemtől kedves bókot kapok, vagy a gyerekek azt írják nekem anyák napján hogy “te vagy a legjobb anyuka” akkor boldog vagyok.   Ne ijedjetek meg, nem akarok átnyergelni a lélekápolás szakterületére, de ahhoz hogy értsétek azt hogy mit érzek amikor boldogságról beszélek ezt a kis kitérőt meg kellett tennem.

Szóval mi kell a boldogsághoz (a bókokon túl)?  Természetesen valami alkotás. Az hogy valami szikra kipattan a fejemben és hozzá a késztetés, hogy ezt végig kell csinálni, meg kell valósítani. Sokszor persze kevés vagyok a megvalósításhoz, akkor jönnek a barátok, ismerősök és mindenki aki segíteni tud a megvalósításban.

Most két dolgot mutatok meg ami nagyon nagy öröm volt számomra, hogy pontosan úgy készültek el, ahogyan annak az ötlete a fejemben megszületett. A megvalósításért köszönet Babodi Zolinak, Papp Lacinak, Gál Iminek.  KÖSZI!!!!!

Az első  dolog amit megmutatok az egy bárszék.

A lakásba kerestem bárszéket, ami passzolna az “újrahasznosított” deszkákhoz, de sehol nem találtam olyat, amire gondoltam. Szereztem hát két hajlított támlájú kiselejtezett iskolai széket, aminek az új lábakat Laci készítette el. Íme a végeredmény:

SAM_2644 SAM_2645 SAM_2622

A másik dolog ami sok dilemmát okozott az a belső ajtó kérdése. Miből legyen, hogyan működjön. Talán egyszerűbb és olcsóbb is lett volna, ha a kereskedelmi forgalomban kapható belső ajtókat választom. De egyiket sem találtam elég jónak. Így jutottam el a deszka ajtókig, és a görgős szerkezetig. Sokféle kérdés merült fel a kivitelezés során: nem lesz – e hangos ha gördül, hányas lemezből hajtsuk le a sínt, hogyan oldjuk meg, hpgy ne tudjon “kiugrani” a sínből stb stb. Sok kérdés, sok ötletelés, és íme a végeredmény:

Imi az ajtólapokat készítette el borovi fenyőből. A lazúrozást én csináltam úgy ahogyan a deszka burkolatnál. Sötét alap rá szürke lazúr:

 

 20150507_083727

 

20150507_082057

 

20150507_082057

20150507_081934

20150507_082057

És hogy néz ki mindez a helyén a vasalatokkal görgőkkel? Zoli keze munkáját dicséri:

A fürdőben:

SAM_2610

És az előtérben:

 SAM_2649 SAM_2651 SAM_2707

A végeredményt látni, megfogni, használni… nekem ez is boldogság.

 

Aki keres – talál

Nem adtam fel. Mint láthatjátok mér sok idő eltelt az utolsó írás óta, és bár itt a blogon megállni látszik a lakásprojekt, a valóságban viszont az történt, hogy ütemesen haladok előre a felújítással. Szépen lassan minden a helyére kerül, és végül- ha valami nehezen is, de került bontott deszka a falra.

Sajnos nem mindenhová ahová szerettem volna, de itt megpróbáltam a lazúrral elérni azt a hatást, hogy “avattas”-nak tűnjön.

Néhány fotó az előkészületi munkákról:

Vegyünk először is gyalult deszkákat:

20150507_082034 20150507_082042

Aztán alapozásként egy sötét dió színű lazúrt kentem rá úgy, hogy foltonként vastagabban. Ezt könnyebb megvalósítani mint az egyenletes kenést.

20150507_090643 20150507_090639 20150507_082027 20150507_082024 másolata 20150507_082007 másolata

Ez után következett a szürke lazúr:

20150507_081954 másolata 20150507_081959 másolata 20150507_082003 másolata

És ez került a falra mint burkolat és a helyén így néz ki:

SAM_2644 SAM_2645 SAM_2646

Na és a bontott deszka?

Végül raklapokat szedtem szét, kotorásztam az udvaron, a farakáson és találtam egy -két szál deszkát a raklapos deszkákhoz.  Azt azért el kell mondanom, hogy a raklap szétszedés embertelen munka!!! – begyógyult szögek, hasadó deszkák- ez lehet hogy tényleg csak a neten látszik egyszerű mutatványnak- ne de megbirkóztam vele (több kevesebb férfi segítséggel- Köszi Ábel!), majd  csiszolás, lazúr és a helyszíni felszerelés. Ezek mind egymás után, mindezek során a tapasztalatokon túl megannyi szálkával lettem gazdagabb. Azt hiszem kezdem érteni, hogy miért lehetetlen küldetés bontott deszkára bukkanni. Nagyon melós újrahasznosítani. Kevésbé munkaigényes az új anyag felhasználása. Na de éljen a környezettudatosság! Ide veled bontott deszka!

20150422_154159 20150422_154205 másolata 20150422_154210 másolata SAM_2613 SAM_2614

Folytatása következik…