Talán azt gondoltátok, hogy a migrációs kérdés beszivárgott a lakberendezésbe is. Ez így ebben a formában nem igaz, s bár engem is foglalkoztat ez a kérdés, nem kívánok most erről értekezni, főleg nem vitát indítani. Én mindenesetre büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok és nagyon remélem- sőt fohászkodok, hogy az unokáimat ne Mohamednek vagy Alinak hívják majd. Én a magam részéről ki vagyok békülve a Misikékkel és Jancsikákkal. De mégis, mintha kicsit félnénk vállalni hogy igen mi magyarok vagyunk, vannak gyönyörű népszokásaink amit sajnos ki amerikanizálnak belőlünk, vannak gyönyörű népdalaink, és szerintem a világon egyedülálló a táncunk sokszínűsége- és nem csak a kubai salsa jó társasági programnak. Na mégiscsak sikerült elkanyarodni a témától. Vissza a lakáshoz. Szeretem a népművészeti alkotásokat, szeretem a szép szőtteseket, de nem szeretnék egy skanzen – szerű otthonban élni. Miközben ezen töprengtem felmerült bennem a kérdés, hogy miért van az, hogy ha “magyarosságról” beszélünk, és főleg ha ez az otthonokra irányul akkor mindenkinek a dohos, tömésfalú ház jut eszébe kicsi ablakokkal sok- sok kézi szőttessel, vagy hímzett abroszokkal, na és a cserépedények- az sem maradhat el. Ennek során arra gondoltam hogy nagyszerű lenne, ha a motívumainkat, akár stilizálva is, de megjeleníthetnénk az otthonunkban. Bár most egy darabig igen erőteljes reneszánszát élte a kalocsai minta, aminek meg kell hogy mondjam én magam nagyon örültem, de azt gondolom, hogy van még élet a kalocsai mintán túl is.
Keresgettem, kutatgattam, és találtam egy két dolgot, ami azt mutatja meg, hogy mit gondolok én arról a világról ami Kalocsán túl van. Bár ez már nem nevezhető népművészeti alkotásnak, de nagyszerű lehetőséget mutat meg arra, hogy a népi motívumokat beilleszthessük az otthonunkba- főleg ha divatos modern otthonról beszélünk.
Nézzétek és alkossatok véleményt. Én a magam részéről teljesen használható ötleteknek tartom, hogy a magyarság motívumai velünk éljenek, de ne tegyék az otthonunkat skanzenné.
