Volt egy álmom

Valahogy soha nem tudtam azt elképzelni, hogy ne egy kertes ház teraszán üldögéljek majd öreg koromban. Nyughatatlan lélek vagyok, ezt sokan tudják rólam, nehezemre esik megmaradni egy helyben. Ez a belső késztetés vitt előre 2018 nyarán is. Ültem egy ház teraszán, a terasz előtt egy több mint 100 éves körtefa, a teraszról látni a szemközti dombokon legelésző lovakat, és én úgy éreztem: “itthon vagyok”, bár a ház nem a miénk volt.

Ábrándoztam, mit egy kislány. Elképzeltem, hogy hazajövök, kinyitom a fehér léckerítés kiskapuját, majd vacsorát készítek a családomnak, és közben ég a tűz a kandallóban.  Ez az ábrándozás egyre mélyebbre kúszott a zsigereimbe, és tudtam, hogy cselekedni kell. Hosszú történet, de a lényeg, hogy a férjem bízva a megérzéseimben támogatott az álmodozásban, így 2018 decemberében aláírtuk az adásvételi szerződést. És akkor tényleg megérkeztem. 

Akkor még azt sem bántam volna, ha úgy ahogy van beköltözünk. De szerencsére a férjem józan eszére hallgattunk és elindult a felújítás. Erről olvashattok hamarosan bővebben.