Az egész történet ott kezdődött, hogy volt két cicánk. De sajnos ez nem bizonyult elégnek, mert a lányaink unszoltak minket, hogy a mamánál megárvult kb. 4 hetes kiscicát vegyük magunkhoz. Jöttek a szomorú kutya tekintetek, szempilla rezgetések, és fogadkozások nyakra főre- ami a cica gondozását illeti. Úgyhogy beadtuk a derekunkat. Van egy két kép a cicáról is, amit muszáj megmutatnom, hogy lássátok, mitől lágyult meg a szívünk.
Tündéri kis jószág, de ami sokat bosszantott, hogy aludni csak a puha takarókon tudott igazán jól.
Volt hogy annyira belebújt a takaróba, hogy nem is vettük észre, hogy ott alszik.
Egyszer csak eszembe jutott, hogy van egy nagyon jópofa gyapjú kardigán amit a lányok kinőttek, és rakosgattam még… nem akartam kidobni.
Először is levágtam róla a gombokat, és összevarrtam a gomboláspántnál.
Beleraktam a “pocakjába” két régi székpárnát. (Már azt is majdnem kidobtam)
Bevarrtam a pulcsi alját, meg a nyakát is.
Az ujjába vastag vatelin bélést tömtem, ez is maradt valami jelmez készítésből talán.
Amikor mindkét ujját betömködtem, akkor elkezdtem a hónaljánál hozzávarrni az ujjat a pulcsi oldalához.
Ezt úgy kell közben igazgatni, hogy a pulcsi aljánál a két ujja vége egymással szembe érje, mintegy körbe öleli a pulcsi szélét.
Valahogy így néz ki a végén.
Előbb elcsodálkoztunk: “Ezt nekem csináltad?”
Aztán alaposan megmosakodtunk.
És kipróbáltuk hogy jól esik -e benne az alvás.
Úgy tűnt, hogy szeret benne aludni.
Szóval ha van valami amit kidobnál, előbb nézd meg jól egy másik nézőpontból: Mire tudom felhasználni? Nem nagy dolgok, de mégis örömmel tölti el az embert az alkotás, meg az öröm, amit okoz vele.
Jaj de cukker! Megzabálom 😀