No lám lám

Előkerültem a Bermuda háromszögből. Mindjárt meg is láthatjátok, nem volt hiába való a távol maradás. A nyári jövés- menés és vendégeskedések után végre tevőlegesen is hozzáláttam a dolgozó szoba megvalósításnak. Persze még koránt sincs vége, de már már látszik a fény az alagút végén.

A fejemben kezdtek összeállni a dolgok. Megtaláltam a stílust, kitaláltam a színeket, kitaláltam az iroda bútort kiválasztottam a színét, megtaláltam a tapétát, és lassacskán a lámpa is megoldásra talált.

Odáztam volna még a munkát, de az asztalos már szólt hogy készen van az iroda bútor és szeretné hozni, és szerencsémre a festők is hamarabb tudtak jönni mint ahogy korábban ígérték. Már minden meg volt, csak dolgozni kellett. De először is kipakolni. Na ez nem volt könnyű.

 

A dolgozó szoba egyik falánál nyitott gardrób szekrények voltak függöny mögé rejtve a lomokkal seprűvel, porszívóval együtt.

 

 

 

Kipakolás után ijesztőbb volt mint előtte, de már lelki szemeim előtt láttam egy tiszta rendezett dolgozó szobát Juhééééé!

 

 

 

Tovább a blogra »