iladesign

A célegyenes

Miközben kóstolgattuk a terveket, nézegettük, próbáltuk elképzelni hogy ez az otthon fogad minket egy hosszú út után, még nem éreztem azt az érzést amikor az ember hátradől és örömmel, elégedettséggel tölt el amit elértünk.   Mindeközben próbáltuk a költségeket is hozzárendelni, és gyors számítások eredményeként nagyon gyorsan jött a megoldás, amit először kényszerűségből léptünk meg,… Tovább »

Megérkeztünk…?

Honnan indultunk? Kérdeztem az előző bejegyzésem címében. Azt már láttátok. Az is látható volt már hogy mi felé haladunk. Most megmutatom nektek az utolsó két lépést, mely a a megérkezéshez vezetett minket.  A funkciók a helyükre kerültek. A méretek kialakításánál, a nyílászárók kiosztásánál próbáltunk figyelemmel lenni a majdani berendezési tárgyak méreteire is. Itt elsősorban a… Tovább »

Honnan indulunk?

Ez is jó kérdés, de a legjobb kérdés mégiscsak az, hogy hová érkezünk.  Mi eljutottunk a tervezésben a végére. Legalábbis most ezt gondoljuk, aztán lehet hogy lesznek “kényszerű” változtatások ahogy érkeznek az ajánlatok. De kicsit visszalépnék az időben. A tervezés nehéz és küzdelmes folyamatán hogyan jutottunk lépésről lépésre? Türelem, kompromisszumok és viták árán- ahogyan azt… Tovább »

Viták és kompromisszumok

Aki építkezett már az tudja, hogy a tervezés első pillanatától az utolsó szög beütéséig nagyon rögös az út. Sorra ütköznek vélemények, van egy kis húzd – meg ereszd meg, de ha elég ügyesek és kompromisszum képesek vagyunk, akkor nem leszünk mi magunk gátja a saját boldogságunknak. Mert hát mi más a célja egy új ház… Tovább »

Lépjünk a tettek mezejére

Lassan egy év is eltelt már azóta, hogy az építkezési terveinkről írtam. Mármint arról, hogy a CSOK nekünk is lehetőséget ad egy új otthon megteremtésére.  Sokszor hallhattuk már azt, hogy az ember az első házat az ellenségének, a másodikat a barátjának és a harmadikat magának építi. Nekünk erre nem lesz lehetőségünk, úgyhogy alaposan végig kell… Tovább »

Tervezgetés, álmodozás

Mint már az előző bejegyzésemben írtam nem akarok belemenni a CSOK adta lehetőségek boncolgatásába, hogy latolgassam kik a nyertesei és kik a vesztesei ennek a szabályozásnak. Én másként közelíteném meg. Az eddigi otthonteremtési támogatásokhoz is bizonyos szabályok mentén lehetett hozzájutni. Annak a rendszernek is voltak nyertesei és ha úgy vesszük vesztesei is. Bár szerintem elveszteni… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!