iladesign

Panelfrissítés

Nincs annál nehezebb, mint amikor az ember valami újat szeretne, valami frisset, de nem tud vagy nem akar sok pénzt, vagy munkát fordítani rá. Persze ez már kezd egy kicsit a “sültgalamb”szindrómára hasonlítani. Hiszen nincs olyan változás, ami ne kívánna áldozatot, akármilyen kicsi is az az áldozat.  Most mutatok egy kis panel lakást, ahol megpróbáltam… Tovább »

Egy kis holland kirándulás

A nagyon mozgalmasra sikerült nyár rossz hatással volt a “fekete lyuk” projektre, ugyanis nem haladtam előre sokat. Addig is, amíg nem tudok fejleményekről beszámolni a saját otthonomról addig kiránduljunk egy kicsit a nagy világban. Inspiráció után kutatva egy kis gyöngyszemre találtam Hollandiában. Egy építész igazán remek otthona, amely ötvözi a holland hagyományos építkezést a kortárs… Tovább »

Aki keres – talál

Nem adtam fel. Mint láthatjátok mér sok idő eltelt az utolsó írás óta, és bár itt a blogon megállni látszik a lakásprojekt, a valóságban viszont az történt, hogy ütemesen haladok előre a felújítással. Szépen lassan minden a helyére kerül, és végül- ha valami nehezen is, de került bontott deszka a falra. Sajnos nem mindenhová ahová… Tovább »

Tényleg őrültség lenne?

A deszka ügy még folytatódik, mert sajna még mindig nincs meg az átütő megoldás. Pedig tudom hogy nem őrültség, és jó lesz majd ha a helyére kerülnek a deszkák. De addig is, hogy lássátok mire is kellene, egy kis bekukkantás a tervekbe:... Tovább »

Január Február Itt a nyár…

A nyári konyhákról ma már nem feltétlenül nagyanyáink klasszikus értelemben vett nyári konyhája jut az eszünkbe. Míg nagyanyáink nyári konyháját a család ellátásának praktikái hozták létre, ma inkább a közösségi színterek egyik helyszíne a – nem is annyira nyári konyha, mint inkább kültéri- kerti konyha. Még emlékszem amikor a nagymamám nyári konyhájában a káposzta savanyítás,… Tovább »

Kicsi a konyha? 7+1 ötlet hogy nagyobbnak tűnjön.

Ha kicsi a konyhád: 1. A fal színe fehér, fehér, fehér…. de ha nagyon akarsz színt a falra akkor nagyon világos bézs, tojáshéj, ekrü, szürke, de nagyon világos! Tilos a narancs, zöld, barna, bordó és más élénk színek      2. Kisebb szekrényekben kell gondolkodni. Ha lehet jobb a magas lábon álló alsó szekrény, vagy a falra… Tovább »

Jó Jó de mekkora legyen?

Beszéltünk a technológiáról, és a tervezés alapvető kérdéseiről, most egy kicsit több ergonómia, és több konkrétum. A konyhabútorok méreteit tekintve ma már minden lehetséges, de a bútor áruházak, az asztalosok mind modul méretek alapján dolgoznak. Ez nem azért van, mert az asztalosok csak így tudnak legyártani bútorokat, természetesen egy ügyes asztalosnak nem jelent akadályt egyedi… Tovább »

Hogy ne a hátfájás diktálja a receptet

      Ki ne állt volna egy húzós vendégvárós nap után a konyhában úgy hogy “mindjárt leszakad a derekam”. Nem is tudod felszabadultan élvezni a vendégséget, ha arra gondolsz végig, hogy még mennyi fárasztó munka vár rád a vendégség után.         Ilyen segítséget nem kínálhatok mindenkinek aki a blogot olvassa, de… Tovább »

Konyha lépésről lépésre

Szóval megint a konyha, vagy még mindig. Korábban írtam arról, hogy mindig fontos a funkciót szem előtt tartani a tervezés során, és hogy ez a konyha esetében hatványozottan igaz. Mégis hogyan kezdjünk hozzá? Mi legyen az a tervezési elv ami mentén haladjunk? most néhány pontba összeszedve megpróbálom leírni azokat a lépéseket amit figyelembe kell venni… Tovább »

ÚJ ÉV ÚJ ÉLET….ÚJ KONYHA

  Számtalan újévi fogadalom és annak megszegése után az idén is próbálkoztam fogadkozni, amit sikerült ez idáig nem betartani. Úgymint rendszeresen írok bejegyzéseket újabb és újabb információt megosztva veletek. Mint látjátok ez eddig nem történt meg, de itt az idő, ma elkezdem. Három dolog foglalkoztat most párhuzamosan, és ezek eléggé elfoglalnak. Az egyik feladat egy… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!