iladesign

MINDEN SZÍNÉBEN NYÁR

A bátor tavaszváráson már túl vagyunk, most már lassan a nyár közeledik, és bízunk még a vénasszonyok nyarában is,   hogy ne kelljen hamar az ősz színeibe burkolóznunk. Addig is maradjunk a nyár színes világánál:  ... Tovább »

A KÉK

  Vegyünk egy alapszínt, a kéket és megmutatom  nektek, hatásával előnyével, hátrányával együtt. Szerethető a kék? Milyen a helyzete a lakberendezésben? Ezekre keresünk választ. A kék szín mint már említettem az alapszínek közé tartozik. A természetben millió árnyalatát csodálhatjuk meg. Úgymint az  égszínkék égboltot, a tenger színét, virágokon és egyes állatokon is fellelhető néhány igen… Tovább »

Színek a lakberendezésben

AVAGY ISMERJÜK MEG A SZÍNEKET   A lakberendezés alapköve a színek ismerete, és hogy tudjuk mi az, amit a színekkel elérhetünk. Ismerni kell a színek emberre vetített hatását, mind pedig a térre, térérzetre vetített hatását. Fontos alapkő ez, mert mindannyian tapasztaltuk már, hogy ha egy helyiségbe belépünk, az ott érzékelt színek azonnal valamilyen hatást váltanak… Tovább »

RIZSLÁMPA KICSIT FELTURBÓZVA

  Ismét barkácsolós napok  vannak mögöttem. Egyszer csak jön egy gondolat és nem nyugszom. A kis lakásban amit felújítottunk szerettem volna egy lámpát, ami nem drága, de mutatós, a nagy belmagasság miatt. Minden olyan lámpa ami elég nagy lenne oda, viszonylag drága mulatság lenne, és nem is igazán találtam olyat, ami tényleg tetszett volna. Gondoltam… Tovább »

SÜTI LÁMPA

Ki mondta, hogy a muffin papír csak a sütihez jó?Én biztos nem. Tovább gondoltam a rizslámpa turbózást, és kotorásztam a kamrában. Ott mindig találok valami hasznosat- persze főleg ha a konyhában tevékenykedem. Ebben az esetben ipari mennyiségű muffin papírt találtam. És hozzá láttam ehhez: Ismét egy nagy méretű rizslámpa volt az alap   Muffin papír,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!